Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1970-02-26

- 5 -*4 Bogyené elvtársnö: A Szakszervezeti Bizottságban lényegében csak a titkár személyében történt változás, 2 SzB tag időközben lett párttag, igy változott meg az arány. A személyzeti munkatársakkal való foglalkozással kapcsolatban elmondja, hogy a személyzeti vezetőt néhány esetben beszámol­tatja a pártvezetőség, de menetközben is, ha erre szükség van. A hármas követelményt nagyon összetett kérdésnek itéli meg. Min­den vezetőt másképpen kell értékelni. Van, akinek a vezetőkész­­sége jó, a másik szakmailag felel meg, de egyszemélyben mind a három nincs meg. Erre törekedni fognak. Úgy Ítélték meg, hogy kevés azoknak a vezetőknek a száma, akik­nek politikai iskolájuk van. Ezt a számot igyekeznek fokozni. A 7ooo fős létszámot alapul véve, a gyárakban is nagy súlyt helyez­nek a politikai beiskolázásra. Az utolsó 2 évben megkétszerező­dött a politikai iskolát végzők száma. Káderfejlesiési tervük 3 részből tevődik össze: jelenlegi veze­tők, kinek milyen iskolai végzettsége van, beiskolázási terv. A központban fizikai dolgozó nincs. A gyárakban előfordul az, hogy fizikai dolgozót adminisztratív munkakörbe helyeznek. Nem tartalmazza az anyag, de készült egy olyan utasitás minden gyár részére, mely kimondja, hogy milyen beosztáshoz milyen is­kolai végzettséggel lehet valakit beállítani. A Minisztérium által végzett vizsgálattal kapcsolatban elmondja, hogy az ott hozott véleményeket jelentésbe rögzítették. A hi­bákat - pl. minősítések, törzslapok felfektetése - felszámolták. 3 női osztályvezetőjük van, egyetem, főiskola, technikumi vég­zettséggel. Hozzászólás ok : 1 ' " ' ...... Papp elvtárs: Jónak tartotta kitűzni ezt a napirendet, de már a kritikusabb időszakban kellett volna. Nagy felelősség hárul a vállalat vezetőire. A pártszervezet részéről nem elég önkri­tikus az anyag. Nem kell a pártszervezetet elmarasztalni, de a probléma közös. A területi Pártbizottság és a Könnyűipari Minisztérium felelősségét sem lehet mellőzni. Szeretné, ha ez a mai VB ülés azt eredményezné, hogy elérkezett a stabilitás időszaka. P • ----------Pl—---------------.-----------—----------------------------------------------------------------------*-------------------------------­­u ■ . ■ ■ ■ i

Next

/
Thumbnails
Contents