Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1970-05-07

í ' •” 2 “ A Hozzászólások: Csizmadia eb: Semmi nem indokolja, hogy erre az épületre ilyen sok pénzt leoltsunk. B Javasolja, hogy ezt az épületot adjuk át egy vállalatnak és az ÉM hozzájárulásával a viziváros ren­dezése keretében épitenének megfelelő székhazat. A jelenlegi épületre pedig osak annyit leoltsunk amennyi az állag megóvásra elegendő. Dési bt: Egyetért Csizmadia et. javaslatával. Helyes lenne, ha a kerületi Pártbizottság modernebb körülmények között dolgoz­hatna . Molnár et: A körzetek besorolásánál javasolja, hogy szám matematikai sorrendbe vegyük őket, mert jelenleg a 6-os után következik a 8-as majd a 12-es stb. Messzemenően egyetért Cdizmadia et. javaslatával. Ságiné etnő: Egyetért Csizmadia et-al, nemcsak szépség, hanem kor­szerűség tekintetében is szükség van erre. A jelenlegi épületben ugyanis nincs egy megfelelő helyiség ahol pl. titkári érte­kezletet lehet tartani, s ez is neheziti a munkát. Ács et: Egyetért a pártház építésének a javaslatával. Zsednai et: Nagyon jó lenne, ha egy uj pártházat lehetne építeni. Valószínű, hogy ez építési kapacitás sdfcHií hiánya miatt nehezen járható ut. Felveti, hogy esetleg a Tanács helyére viasza-^ menni. Javasolja* hogy ilyen irányban próbáljon Kovács et. tárgyalá­sokat folytatni. Mindenképpen szükséges és indokolt, hogy ebből a székházból a PB még a 70-es években kiköltözzön. Ez reálisabb, mint hogy közel 1 milliót költsünk a jelenlegi épületre. Papp et: Valóban jó lenne egy uj pártház, bár nem tartja valószínűnek, hogy megvalósítható. Javasolja azonban, hogy a kerületben lévő szakemberekkel végeztessünk társadalmi munkában egy felmérését hogy kb. mibe kerülne egy uj pártház felépítése. Javasolja továbbá, hogy mivel ez az előirányzat még nincs jóvá hagyva, kérjükk többet, mert elég szerény a kérelmünk. Ménesi et: Az előirányzatban a heális lehetőségeket vettük figyelembe. Az uj pártház építésével kapcsolatban megemlíti, hogy már korábban tettünk erre vonatkozó javaslatot a felsőbb szerveknek, s nemleges válayzt kajjtunk. * Kovács eb: A legszükségesebb beruházásokat irányoztuk elő egyrészt a PB, másrészt a körzetek továbbfejlesztése tekintetében. Megfontolandónak tartja Papp et. javaslatát. Megemliti, hogy a párt­tagság összetétele kerületünkben az idősebb korosztályt foglalja magába. A jövőben több figyelmet kell forditani a körzetekre. Párt­­határozat előírja, hogy a jövőben a körzeti pártszervezeteket oda kell adni a fiataloknak is helyi klubok kialakítására. Kéri a VB-t hogy hatalmazza fel a három titkárt és Ménesi elvtársat, hogy a tervezetet mégegyszer vizsgálják meg s a szükséges módosításokat vegezzek el a Budapesti PB-re küldés előtt. I */. Y § i j i-ra ..........

Next

/
Thumbnails
Contents