Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1970-04-22

í _______ f ; * ’l - 10 -Felveti, hogy a szülői értekezletek formálisak, semmi lényegeset nem mondanak. Helyes lenne ha időhként egy-egy vezetőségi ,aS vagy a titkár is elbeszélgetne a sg szülőkkel ez sokkal nagyoDD jelentőségű lenne. Sziláevi et: Az anyag átdolgozásával nem ért egyet, mivel választ ad a cimre, a kerületi pedagógusok eszmei-pfolitikai fel­készültségére. Azzal sem ért egyet, hogy a pártszervezetek munkája nem szerepel az anyagban. Arról lehetne vitatkozni, hogy a ke­rületi PB-nek az irányitó ellenőrző tevékenységét jobban moghatóroB- zuk. A határozati javaslatok átdolgozásával egyetért. Megemliti, hogy a pedagógusoknál éppen olyan ellentmondások vannak, mint a társadalom bármely rétegénél. Lét és tudat problémája rájuk éppúgy vonatkozik, mint a társadalom má3 rétegeire. Eseten­ként túlzásba esnek, amikor az anyagira vezetnek mindent vissza* Ez ellen kell fellépni az iskola pártszervezetének, Tanácsnak stb. Felmerült a fizikai dolgozók gyermekeivel való foglalkozás. A prob­léma ott kezdődik, hogy a fizikai munkára való neveléssel hogy állunk, a fizikai munka becsülete hol áll. A nehézségek között nem esett szó a tankönyvek problémájáról. Evről-évre változtatják a tartalmat, s ez szemléleti dolgokat is felvet. Gond van a világnézeti oktatással. Rengeteg a kísérlet. Probléma van a pedagógusok politikai oktatásával is. Egyetért azzal, hogy a politikai képzésétt a pártszervezeteken keresztül a kerületi PB felelős. A pedagógusok körében a differenciáit ok­tatást kell megvalósítani. Szeptember 1-ig ki kell dolgozni a pedagógusok továbbképzésének formáit. Nagy a pedagógusok órán kívüli leterhelése. Az egyik pedagógus párttitkár 1 hónapon keresztül vezette az értekezletek idejét. Naponta 1,5 - 2 órát jelentett. Nincs olyan nap, hogy a ; tanításon kivül valami + elfoglaltság ne lenne. Nincs semmi ked­vezményük azoknak akik társadalmi munkát végeznek, holott ők is tanítanak. Egyetért azzal, hogy a pedagógus pártszervezetek munkájának a taglétszámhoz viszonyítva,:'hatékonyabbnak kellene lennie. Megoldásra vár az adminisztrációs tennivalók csökkentése, valamint a szülői munkaközösséggel való foglalkozás, továbbá a szakfelügyelői garda kiépítésé. Rendbe kellene hozni a minősítéseket, s meg kellene r azt is ne&ni, hogy ki lehet pedagógus. Véleménye szerint az anyag átdolgozást nem igényel, mert a peda­gógusok eszmei-politikai színvonalára választ ad. A határozati javaslat atdolgohasaval egyetért. Zsedpqi et; A VB tájékoztatására az anyagot jónak tartja, de ha Olvan akafjuk, helyesnek tartja az átdolgozását. ke?2SseE|g IlíIsJodDt i2Uaíf-2^2la^szerv?íbe* mely a felvetett ' *at átdolgozását 5s. elfogad. Javasolja a határozati javas-Mielőtt kiadjuk az átdolgozott anyagot, a VB tagok nézzék meg. I A I Lra— —'-i

Next

/
Thumbnails
Contents