Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1970-04-22

t > Detári et: Megemliti, hogy a társadalmi tudat formálásában növekvő szerepe van a pedagógusoknak. Hogy az iskola és szülő közötti kap­csolat milyen, kihat az egész társadalmi közérzetre. Az előterjesztett anyagot jónak tartja, azonban azzal nem egészen ért egyet, hogy a Pedagógus Szakszervezetnek kevés hatása van a közvélemény formálásában. Az elmúlt időszakban foglalkoztak az iskolai élet demokratizálásának kérdésével. Felvetették társadalmi megbecsülés kérdését. A Pedagógus Szakszervezet tisztában van a pedagógU3pk sok nyomasztó problémájával. Ismert probléma az óraszám kérdése. A jelentés foglalkozik a nők túlzott arányával a pedagógusok között. Ezzel a tendenciával nem ért egyet. Felvetik a pedagógusok, hogy anyagi dotációjuk nem megfelelő. A jelenlegi bérezés szerint a nyugdíjazás határa 2.400 Ft. Ezt nem tekintik kedvező perspektívának. Megemliti, hogy az oktatási tervhez szükséges anyagi feltétel csak 50 %-ban van biztosítva. Sokszor a szaktanárok maguk készítik el a szemléltető eszközöket, ami nagymértékben nehezíti munkájukat. 1 Kevés a szabad idejük, hogy politikai felkészültségüket növeljék. Műnk et: Megjegyzi, hogy a téma fontosságát az eddigi hozzászólások is bizonyítják. Véleménye szerint a kerületben a pedagógusok eszmei, politikai felkészültsége nem rosszabb az országos átlagnál. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincsenek problémák. Amikor a peda­gógusokról kezdünk beszélni, rögtön felvetődik az anyagi kérdés. A pedagógusok nagyrésze nő. Az átlag fejlődéstől elmaradtak. Ez nem kerületi sajáá sajátosság, hanem ossz társadalmi jelenség. Azt is figyelembe kell venni, hogy permanens okratási reform idő­szakát éljük. Sajnos a felszabadulás után is hiba volt, hogy a ne­velés i centrikusság az oktató tevékenységben hiányzott. Megjegyzi, hogy a kerületben bizonyos tekintetben a pedagógusok körében | jpbb az eszmei-politikai helyzet, mint Budapest egyik másik kerületé­ben, vagy az ország más területén. Kerületünkben a pedagógusok 28 %~a párttag. Más társadalmi rétegeknél messze nem érjük el ezt a szintet. U^y véli azonban, hogy a kommunisták és a pártszervezetek hatékony­sága nincs arányban a számáránnyal. A kommunisták, a pártszervezetek nem elsőrendű formálói a tantestületek eszmei, politikai légkörének. Felveti, hogy mit tett ebnek javítása érdekében a kerületi PB? A határozati javaslattal kapcsolatban megjegyzi, hogy nemcsak a tájé­koztatás megjavításáról tan szó, hanem a pedagógusok eszmei-, poli­tikai továbbképzésének a problémájáról. Több éven keresztül állami 1 szinten folyt a pedagógusok eszmei- politikai nevelése. Még esti egyetemet is szerveztek a részükre, azonban ez a módszer nem vált be. Helyes lenne olyan határozatot hozni, hogy a kerületi pedagógusok eszmei-politikai nevelésének legfőbb irányitója a kerületi párt­­bizottság legyen. Kettős irányú továbbképzést javasol. A párttagok , 8lSöt!ltIlbLe!Ivő9poili:Ikai0kSSst!k azá"ára a 9Zakmai anyassal 1 1 / I • *- • • ’’ V* • ■ Z 'íu'X'.í, >, ? ' \ ■ , IS j

Next

/
Thumbnails
Contents