Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1969-12-11
lebontásra Ítélt, üres épületet. Információnk szerint az épület áo ia2-ének födémcseréjével ill.kisebb javítások után a mi coljainknak megfelel. Az épület megszerzésére az első lépeseket már megtettük* és kórjük,hogy a kerületi P.l). és Tanács vezetői támogassák kérésünket,hogy a bontási határozatot az illetékesek vonják vissza és az épületet k cvX. uCi J* Lu kJ G llenében nekünk adjál; át. m-4/ Az állampolgárok folvilagositasa. A mikrocanzus tapasztalatai szerint az összeirásnál gyanakvással,bizalmatlansággal, az adatszolgáltatás megtagadásával is találkozhatunk, ha nem tervszerű ás, széleskörű a politikai felvilágosító munka. Azért * a/ Kérésünkre a KB gazdaságpolitikai osztálya megyei titkári értekezleten felhívta a figyelmet a népszámlálást megelőző politikai munka fontosságára. / A kék-fehér tájékoztatóban a nép-1 számlálásról közlemény fog megjelenni./ b/ Idejében felvettük a kapcsolatot a sajtó, a rádió és a TV vezetőivel,akik a felvilágosító munkából igen aktívan veszik ni részüket. c/ A Hivatal elnöke 1969.december 3-án sajtótájékoztatót tartott a népszámlálás legfontosabb eszmei ás gyakorlati kérdéseiről. áj Gondot fóráitottunk arra,hogy a számlálóbiztosok oktatása sorún az oktatók hívják fel az összeíró]; figyelmét,hogy no csupán hatósági közegként,hanem elsősorban népnevelőkként végezzék l foladatukat. a/ Kértük a Tanácsi népszámlálási felelősöket,hogy a ‘ nemzetiségi községekben megfelelő nemzetiségű »ő eij • «Xdl 3. óbá. 1-É COÍjOjvu C jelöljenek ki az esetleges félreértések elkerülése végett. Az eddigiek során végzett munJcu, ill. az 1969 .októberi B.b. ülésen elhangzott beszámoló és hozzászólások alapján jaogállanitható, nogy az előkészületek megfelelőek. A hivatali szervek a i-iépszamiúlás, Számítástechnikai főosztály, megyei Igazgatóságok és a Kiadó V. a feladatok elvégzésére készen állna];. A legfontosabb adató]; publikálása a .(.kongresszus előtt megtörténik. A szakmai munka jó előkészítését a népszámlálás koordináló munkájában résztvevő szervekkel /Minisztertanács Tanácsszervek osztálya,megyei Tanácsok,megfelelő minisztériumok/ kialakult jó munkakapcsolat nagymertékben elősegítették. A felvilágosító ós meggyőző munkából u felsőbb pártszervek segítségével a megyei apparátus üli. a hírközlő szerve); aktivan * /IV ■______________ í ‘ -3- ' j f — — 1 f