Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1969-10-30
F-----— • — ' 11 " ... - I li. ■ ------n M. mim- 4 _ ■* hogy a marxista-leninista egyetemet végzetteket nem tudják eléggé aktivizálni a helyi politikai munkába ■ és nem tekinthetők a pártépités bázisának. Az egészségügyi dolgozók politikai fejlődése fokozatosan javult, a fejlődés lassú ütemű, aminek akadálya még mindig, hogy egyesek részéről "nem politizálás", a "politika mentes élet'V érv hangsúlyozása. Tapasztalható, hogy az egészségügyi dolgozók nagy része minden kérdésről tudni akar, érdeklődésük intenzív, a jól tájékozottság is jellemző’* sőt a "túlzottan jól tájékozottság" is, /nyugati rádió, személyes élménybeszámoló/. Nem kedvez a politikai fejlődésnek az ..rvosi tudományos közéletben tapasztalható túlzott tekintélytisztelet sem. Az idősebb orvosok közül sokan a felszabadulás előtt is szaktekintélyek voltak. Bár nem állnak szembe politikánkkal, megtartották korábbi világnézetüket és a marxizmust tudatósan vallók száma kevés közöttük, E réteg hatása a fiatal orvosokra és általában az egészségügyi dolgozok tudatformálására döntő hatással van, annál is inkább, mert a tudományos egyesületekben /MTA, MOTESZ/ gyakran ezek véleménye érvényesül. Tapasztalható a burzsoá ideológiai befolyás, a nyugati eredmények túlértékelése /a nyelv ismerete, rokoni és baráti kapcsolatok, felszínes külföldi tapasztalatok, stb./ alapján. Még mindig tapasztalható a Szovjetunió és a népi demokratikus országok 1 tudományos eredményeinek lebecsülést és mellőzése. Meg mtatkozik ez a külföldi utazásokba■». és személyes kapcsolótok tartásában is. Megnehezíti az egészségügyi intézményekben a politikai nevelő munkát az egészségügyi dolgozók igen rossz bérezése is. Ez nemcsak a szakmai munkát akadályozza /nagymérvű fluktuáció/, hanem bizonyosfoku fásultságot, közömbösséget eredményez. Ugyanilyen hatása van annak is, hogy az egészségügyi dolgozók úgy érzik, hogy az egészségügy szakmai fejlesztésére fordított anyagi eszközök nem elégségesek, sőt az utóbbi időben az egészségügynek a nemzeti jövedelemből való részesedése is csökkent. Az egészségügyi beruházásokat nehezíti, hogy nem kapnak ki- I vitelezőt, a kivitelezőkért folyó -versengésben a vállalatok naj i