Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1969-10-30

f -követelmény érvényesítése az adott területen milyen konkrét igényeket jelent. A határozat feldolgozását egyébként későn, csak 1968. elején kezdték meg. Célravezetőnek tartjuk, hogy néhány irányitó szervünk e határozat feldolgozását úgy értel­mezte, hogy a sajátos igényeket elvileg megfogalmazza és meg­határozza a lcádermunlca perspektíváit, e munka jövőbeni fő cél­r kitűzéseit. Ezek a határozatok megfelelő Útmutatásul szolgálnak a gazdasági vezetők részére a kádermunka mindennapi gyakorlatá­hoz. Pozitívumuk az is, hogy miután elvi célkitűzéseket fogal­maztak meg, ezeket a párttagsággal széles körben /taggyűlése­ken, stb./ meg lehetett tárgyalni és igy a munkában a kommunis­ták véleményét az eddiginél jobban figyelembe lehet venni. /Megjegyzendő, hogy a Külügyminisztérium tekintetében a káder­­' 1 munka irányelveire vonatkozólag a párt központi szervei külön határozatot hoztak, igy a Minisztérium Pártbizottságának fela­' ' ! data elsősorban az volt, hogy ezeket az elveket a párttagság­gal megértesse/. E határozat végrehajtásának ellenőrzésére a vezető testületek ez évben visszatértek, megvizsgálva, hogy a gazdasági, illetve a hivatalvezetés a korábbi állásfoglaláso­kat hogyan realizálta. kj ■ j A határozatok többsége általában politikai természetű, | - vonatkozik ez a gazdasági, illetve szakmai jellegű problé- l mákkal foglalkozókra is - és nem törekszenek arra. hog.v az adott intézmény vezetői helyett-oldjanak-meg problémákat. Egyes esetekben azonban még ez is előfordul, mint pl. a Kül­ügyminisztériumban, ahol a pártanyagok nagyobb figyelmet for­­t - ditottak a fellazitási politika elleni harc hivatali, állami feladataira és kevésbé munkálták ki az alapszervezetek gya­korlati pártpolitikai tennivalóit. Csak elvétve tapasztalható az is, hogy a pártszervezetek olyan részkérdésoklcel foglal­koznak, amelyek a szakmai vezette feladatai és egyébként sem jelentenek átfogó elvi irányítást. \ Tapasztaltuk azt is, hogy egyes fontos politikai fel­adató!: a vezető testületek ülésein és a mindennapi pártmunká­st, sz. 07176. ■ n |t

Next

/
Thumbnails
Contents