Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1969-10-30

n • |S ► ! ' i -3 ■ 11 * 1- A vezető testületek tagjai az ülésekre alaposan felké­szüljenek. Az előterjesztett témával kaposolatban foly-3 tassanak a párttagokkal, alapszervi vezetőségekkel és más illetékesekkel megbeszéléseket, tanulmányozzák a témával összefüggő esetleges korábbi határozatokat, stb. Ma még általánosnak mondható az a gyakorlat, hogy a felkészülés csupán az előterjesztés elolvasását je­leníti éSÜgytoTrícgny 1 latlföok annak'"bírálatát vagy rögtönzött kiegészítését, az abban fogalmazott alap­­koncepciók több irányú megvilágítását tartalmazzák, illetve az ülésen a felszólaló1: esetleg egymással vi­tatkoznak. Ez összefügg azzal, a még eléggé ulterjedt gondolkodásmóddal, hogy azokat a testületi üléseket tekintik eredményesnek, ahol sok hozzászólás hangzik el. j Összefoglalva r.:e gál lap11 hat ó, hogy^vezj ctő_tjestül et.cink­nél általábaji_biztpsüra varrnak azok az alapfeüételpk.,. ame­lyek r:ellott érdemi határozatok hozhatók. A tot_ékoiiyabb és, _ korszerűbb munka a,zjqnban ma j/ár szükségessé, teszi ezek to-_ vábbfp jlesztését: e testületek .ö_ss,ze,tételénpk szükség „szerIn­ti „javítását/...fontosabb kérdésekben dö,nt„é_si aljternatiyál: elő_­­I terjesztését; a tes,tül_et.i ülésekre valóa_l apósa b,b__felkészü- 4 léstés mindezek alapján a kollektív és egyszemélyi felelős­­ség fokozását. é A pártszervezeteknél mindenekelőtt azt vizsgáltuk, hogy , * holypsen választ jAk-o lei azokat a üj^fonjtö^abb foj^adatolcatj. amelyekkel ö s s z e f ügg és bon a /vezető szejrvcdaiek határozatot kell hozni. Azt tapasztaltuk, hogy azokkal a legfontosabb kérdésekkel, amelyek az elmúlt években pártunk politikájának fő irányvonalát alkották, a vezető testületek mindenütt fog­lalkoztak. Ilyenek: az uj gazdaságirányítási rendszerrel ösz­­szefüggő feladatok, a Politikai Bizottságnak a káder- és sze­mélyzeti r.;unl:a továbbfejlesztésére vonatkozó határozata, a tömegszervozotek pártirányitása, stb. üzen túl az adott ot.sz. o7174« 1 ^ , J . ^ ^ |

Next

/
Thumbnails
Contents