Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1969-06-12
f . \ ) > - 9 -Csizmadia et: Véleménye szerint ebben az esetben nem annyira a " tények, mint inkább az érzelmek döntöttek, s ezt a büntetést tulyosnak tartja. Rigó et A kér. KISZ Bizottságnak hosszú ideje problémás volt a TÁKI KISZ szervezetének tevékenysége. Több alkalommal foglalkozott a kér. VB a TÁKI KISZ szervezetével. Állandó ellentétes kontaktus alakult ki a helyi vezetés között is. Most amikor változások álltak be s a KISZ szervezet tevékenységével a pártszervezet is egyetért, kezdtek érezni egy eléggé kézzel nem fogható ellenszervező tevékenységet. A kér. KISZ bizottsági tagságából is felmentették. Amikor titkárnak választották úgy látszott, hogy megfelelő irányba viszi a KISZ szervezetet. A változás akkor következett be, araikor pártbezetőségi tagnak is megválasztották. Papp et: Valóban a vezetőségválasztás után jelentkeztek a KISZ szervezetben a problémák. Mikor a várható jelölés szóba került, Kiss et. konzultált Siklósi elvtárssal, aki ragaszkodott ahhoz, ha jelölik és megválasszák lesz vezetőségi tag. A választás után kezdett Siklódio et. azzal foglalkozni, hogy kellene KISZ titkár utódot ketesni, s ezután romlott a munka. Legutóbb felhívták a fegyelmi bizottságokat, hogy a párthatározatok végre nem hajtása esetén nem tesznek semmit a pártszervezetek. így figyeltek fel a TÁKI-ban lévő jelenségre is. Megjegyzi, hogy csak a párttisztségből való leváltás nem tekinthető pártbüntetésnek. Ács et: Siklósi et. kettős magatartást tanúsított. Eléggé fölényeskedő s meg nem engedhető fe módon is kiáll saját meglátása mellett. Tekintve, hogy fiatalról van szó, nem lehet minden további nélkül ilyen fegyelmezetlenség mellett elmenni. A dorgálást helyesnek tartja. Csizmadia fet: Az anyagból és Rigó valamint Papp et. által elmondottakból arra a következtetésre jut, hogy sok szubjektív érzés befolyásolja. Javasolja hogy váltsák le tisztségéből Siklósi et-at ® mert nem hajtotta vegre a határozatot és ha ezután sem viselkedik párttaghoz méltóan akkor lehet fegyel- i mi büntetést adni. Zsednai et: Az anyagból kiderül, hogy egyértelmű volt kit kell javasolni a KISZ vezetőségbe. Siklósi et. mégsem szavaztatta meg a pártvezetőség javaslatát. Ez £ártfegyelem sértés. Szerinte helyes a dorgálás pártbüntetés, s maradjon meg pártvezetőségi tagnak, s a vezetőségen belül jó munkával igyekezzen bizonyítani. i■ I Rigó et: A TÁKI-ban a helyi pártszervezettel egyetértőkben a KISZ szervezet a demokratizmust próbálta előtérbe helyezni. Ismert volt, hogy Siklósi et. a határozatot nem kívánta végrehajtani. Miután a csucsvezetőség tagjaival a pártvezetősóg egyénileg beszélgetett, utána próbálta saját akarátának meggyőzni Siklósi et. a vezetőséget. Szabó et: Siklósi et. is beismerte, hogy ilyen tevékenységet folytatott a pártvezetőség határozata után. i J— —----------------Jj