Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1968-02-15

ftsxt 5S8*m*m»W8fesKfó«í xtmfsmfiMMbtm;*::-. ■ i ^ te 7 -A mérce kérdését véleménye szerint a pártszervezeteknek kellene nagyobb figyelemmel kisérni, s nem engedni, hogy esetlegesen túl­zott, vagy nem megfelelő embereket vegyünk , vagy ne vegyünk fel olyanokat, akik igen alkalmasak fennének# Szilagyi elvtárst a fejlődés pozitiv kerületi szinten, de az anyag­ban vannak ellentmondások, pl. a 7 és az 5 oldalon# Szerinte össze­függ az, hogy ha az adminisztratív munka nem megfelelő, annak a po­litikai munka is a hiánya. A másik pedig, hogy a VB-nek is jobban kell foglalkozni a Pártépitési Bizottság munkájával, számoltassuk be, s kérjünk koxkrét adatokat. Bízzuk meg a munkabizottságot,'hogy nézze meg, hogy a pedagógus és a RADELKISZ, VBKM-nél miért nincs törekvés a pártba való felvétel­re# Ruzsbacki elvtárs: szintén ellentmondást lát az anyagban, akkor amikor azt mondják, hogy sok anyagot vissza kell adni a nem meg­felelő adminisztrálás miatt, ugyanako/r azt mondják, hogy a párt­szervezetek érzik ós tudják a kötelességüket# Véleménye szerint egy igen fontos témával, a szakszervezetben dol­gozók témájával nem-foglalkozik az anyag, ezt pedig nem lehet fi­­gyelmenkivül hagyni. Ehhez a munkához a VB-nek hathatós segitséget kell nyújtani a Munkabizottságnak, mert egyedül nem lesz ereje ennek a határozat­nak a végrehajtásához. Nagy Tibor elvtárs: A Kongresszus kimondta, hogy nem kell tömeges felvetel, de a II* kerület a 3-%-nak alatta maradt, mivel 2,7 %-ra teljesítette a felvétel}# Annak ellenére, hogy ez fejlődést mutat az elmúlt éviekhez képest mégis elmarad a lehetőségektől. Nem látja okát annak, hogy egy két helyen 1-2 éve nincs felvétel, itt a politikai munka hiányossága kell ,hogy az ok:legyen. Az anyagban nincs aláhúzva a tömegszervezeti munka# holott a tulaj- - donképpeni "tagjelöltségi időt" a tömegszervezeteknek kell elvégezni# A gyakorlati munkában erre fő figyelmet kell forditani# - A tagfelvételi utáni nevelőmunka sem szerepel az anyagban, holott pedig lényeges, mert itt jön az aljánlók és a szervezet felelőssége. Nem baj az, hogy az adminisztratív területről is vannak felvételek, persze figyelembe kell venni az adottságot, hiszen ők is végrehaj­tói a gyár, üzem termelésének, de a mérce náluk más, mint pl, a munkapad mellett dolgozónál# Ságlné elvtársnő: Javaslata, hogy nagyobb aktivitást és felelőssé­get adjunkebben a témábaú a javaslónak# Legyen felelős az aján­lott politikai fejlődéséért# A hiányos jegyzőkönyvi adatok, szerintem abból adódnak, hogy az alapszerveknél ismerik a felvételre kerülőt és nem Írják le az eddig végzett társadalmi munkáját. . Nagy elvtárs: az anyagban nem irtuk le, de a kerületben vannak területek, melyek érzékenyebben reagálnak a külső eseményekre# Ilyen a kutató ós pedagógus alapszervezetek, /utal a gazdasági mechanizmusra, és a külpolitikai eseményekre. Ezek fékezik a tag­­felvételi munkát./ Lft y i m ~----------------------------------------—« . tt

Next

/
Thumbnails
Contents