Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1967-09-14

1 Ebben mindenki egyetértett; velünk, nem emeltek kifogást / tud erről Nyers elvtárs is/de amikor a vele való beszélgetősre ke­• rülne sor, ahol legalább annyit mondanának figyelmeztetésül, hogy"na-na" nem hangzik el* ilyen eset volt az is, hogy Simon elvtársat elhoztuk, és megmondtuk, hogy miért s akkor sem tör­tént semmi! Felvetődik bennem az a gondolat is, hogy a központi osztály ki­csit megnyugodott, mivel az uj titkár személyében változást lát, ami viszont hangsúlyozni kívánom, csak személyre szól, és nem a munkában történő változást jelenti. Abban minden maradt a régi. Ezzel kapcsolatosan mi felvilágositottuk Dénes elvtársat is, hogy milyen módon próbálja ezt a helyzetet megváltoztatni. Persze kérem, hogy az elvtarsak ne érezzék úgy, hogy itt mi a KSH-problémájavai akarunk csak foglalkozni, kérjük az elvtársa­kat, hogy itt a mi munkánkról is nyilatkozzanak, bíráljanak, vessék fel a problémákat, de nem lehet erről anélkül beszólni, hogy mi ne mutassuk be, hogy hogyan látjuk a minisztériumok mun­káját. Dénes elvtársi A jelentéssel egyetértek, mert az hűen lükr.zi a mi kapósolatunkat úgy a kerülettel, mint a helyi gazdasági ve­zetéssel, és a felsőbb szervekkel. El kell mondanom elsősorban, hogy a mióta itt vagyok nagyon érzem a kerületi PB. segitőkéazségét, és iránymutatását, amit ezúton is köszönök. Ez a segítségadás a napi munkánkban is ér­ződik, azonkivül igen sokat kapunk a titkári értekezletektől, ami az elvi segítséget illeti. A munkaterv egyeztetés, ahol közösen alakítjuk ki az elképzelé­seket, a közös megbeszélések, amik közbenjött problémák fel­tárására, intézésére is módot adnak. A végrehajtásokat illetően minden esetben konzultálhatunk a kerület k vezetőivel, munka­társaival, mindig készségesek. Amiben változtatni kellene, az szerinte, hogy a reszortfelelő­sökkel is sűrűbben kellene felvermi a kapcsolatot. Nagyon jó, hogy az instruktori rendszer visszaállt. Ugyanis oz lehetővé teszi, hogy a helyszínen beszéljük meg a felmerült problémáinkat, itt elmondhatom, hogy Szabó elvtársban ezen a téren igen jó partnert ismertünk taeg. Ami a KB. osztályával való kapcsolatot illeti. En magara is igen hiányolom, ezt.Szeretném elmondani, hogy amig Huszár elv­társ volt az instruktor ez igen erős kapcsolatot alakított ki, amióta azonban ő elment lazult, ós a kongresszus óta eltelt idő­től egy-két esetben találkoztunk csak, hogy ez minek a követ­r keztóben történik így nem tudjuk, illetve azt gondoljuk, hogy talán az elfoglaltságukból adódik, ezt Somogyi elvtárssal meg is beszéltem és ígéretet kaptam, hogy leülünk és megbeszéljük a problémákat. Milyen kérdésekről lenne szó* vannak kérdések amikhez a mi erőnk kevés, illetve a szakvezetés nem nagyon veszi figyelembe, de ha látnák, hogy a KB. osztálya mögöttünk áll megnőne a tekintélye a PB-nek. Ha ez igy lenne akkor nem fordulna elő, hogy kádert elvisznek tőlünk, ós amikor a leszerelopapirral jár körbe tudjuk i meg, holott nevezett elvtárs a pártvezetőség tagja is volt. A helyzet mogitelese szempontjából azt is el kell mondani, hogy amikor ide kerültem Péter elvtárs behívott magához és megkérdez­te, hogy milyen segítséget tudna nekem adni, akkor azt a választ adtam, hogy ha érzem, hogy a PB. munkáját segiti akkor az én munkám is jobb lesz. Ez azóta is igy maradt szónak. " '■‘•mmm-jí 4 -I

Next

/
Thumbnails
Contents