Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1967-06-22
%- 6 -* A A témákkal kapcsolatos tartalmi., kérdések. A IX, Kongresszus határozatainak tárgyalásán a hallgatók megnövekedett aktivitást tanúsítottak és csaknem mindenütt éltek azzal a lehetőséggel, hogy a határozatok néhány megállapítása nemcsak vitalehetőséget adott, hanem egyenesen vitára is szólította fel a párttagokat és pártonkivülieket. A legnagyobb érdeklődést természetesen a gazdasági mechanizmus reformjának tárgyalása váltotta ki. Csak összefoglalóan érintenénk © néhány problémát: a./ Az első kérdéskomplexum, amely a legtöbb vitára ad okot, az a hogyan, milyen irányban és módon szabályozza a piac a termelést? A tervezés és a piac mennyiben fog szerves egységet jelenteni az uj irányítási rendszerben? b,/ Az_árak_alakulásáva©kagcsolatos_groblérnák, Majdnem mindenütt félnek az árak szabadabb alakulásától. Tartanak az inflációtól és az életszínvonal tervezett emelkedését látják veszélyben. Félnek attól, hogy a monopolhelyzetben lévő vállalatok úgy akarnak majd nagyobb nyereséget elérni, hogy növelni fogják az árakat. Nem látják világosan, hogy milyen korlátai lesznek az árak emelkedésének. Vitatták azt is, hogy hiánycikkeknél a szabadabb árak rendszere egyértelműen áremelkedésre fog vezetni, A hozzászólók mindegyike egyetértett abbany hogy szükséges a szabadabb, rugalmasabb ármozgás, azonban még nem nagyon tudják elképzelni, hogy ez hogyan fog funkcionálni a gyakorlatban anélkül, hogy az életszínvonal rovására menne, ,»v\ ■ \ 'j ! °./ Á_foglalkoztatottság_groblémája. Elsősorban a munkanélküliségtől félnek. Számítanak arra, hogy a munkaerő átcsoportosításoknál lesznek átmeneti munkanélküliek. Félnek attól, hogy lehetővé válnak visszaélések, olyan dolgozókat fognak elbocsátani, akik ©! | | '' , — -■ . j ■ ] 1 ■ - 1 . ' • * ■ ■ . , V , ' j • I f _