Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1967-06-22

Eredetileg terveztük a lakásgazdálkodással .összefüggő feladatok tárgyalását is, de úgy döntöttünk, mivel - aufóit a munkaterv, eb en a félévben kihagynánk, ezzel indulnánk a 68-as évben. Ez lesz a következő féléves időszakban a másik tanácsi napirendünk. A munkaterv öoszeállitusánál figyelembe kellett vennünk, hogy összeül az ősszel a Központi Bizottság közvetlenül az uj gazda­sági mechanizmus bevezetése előtt. Adódhat a KB. állásfoglalásá­val kapcsolatban olyan fontos feladat, hogyha túlzsúfolttá ten­nénk a munkatervet, esetleg a munka színvonalának rovására menne az. r ■ A tanácsi területekhez soroltuk a NEB tájékoztatóját, bár ez is inkább a mechanizmussal függ össze, mert olyan szempontból vizs­gáljuk, hogyan fog alakulni szerepük az uj gazdasági mechanizmusban. Adminisztratív területről munkatervben szerepel a kerületi Kapitány­ság és Rendőrség közös anyaga: a politikai bűncselekmények alaku­lásáról, elsősorban az ifjúsági bűnözésről, • . Ezek mellett vannak olyan feladatok, mint tagkönyv csere, költség­rt' vetés-gazdálkodás. Esek az uln. rutindolgok, amelyek bizonyos idő­szakonként jelentkeznek, A költségvetésre és gazdálkodásra nagyobb súlyt kell a következő években fordítani, mivel a Revíziós Bizott­ság megszűnt és az ellenőrzési jogot teljesen a VB. veszi át. Ezek adják munkaborvünk fő feladatait, amelyeket a Budapesti Párt- I bizottsággal előzetesen egyeztettünk. Az elvtursak megítélése sze­rint munkatervünk szinkronban van a Budapesti Pártbizottság mu:Boa­­tervével. ügy Ítélték meg, hogy helyesen választottuk meg a mecha­­] nizmussaí, és belső pár téléttel kapcsolatos problémákat. Engedélyt adtak arra, hogy ennek alapján vigyük a munka tervet a vezető testü­let elé. Az ilyenfajta munkamódszer - hogy előzetesen egyeztetnek I . velünk - a Budapesti Pártbizottsággal második éve folyik. Ez szá­munkra nagyon jó, mert egy biztonságot ad. Részben a Budapesti Párfc­­] bizottság részére biztositja, hogy a központi elképzelések érvénye­süljenek, a mi számunkra pedig biztosítékot ad, hogymegf tlelő suly­­te jal foglalkozzunk azokkal a központi pártfeladatokkal, amelyeket a Budapesti Pártbizottság .is meghatároz, rt7 A jölius 14.-i, PB. ülésen a "Jelentés a kerületi üzemek, kutatóin-} tézetelc és kereskedelmi vállalatok politikai, szervezeti, gazdasági felkészüléséről az uj mechanizmus bevezetésére. A pártszervezetek , ezzel kapcsolatos tevékenysége és feladatai," és "Javaslat a PB. ós a VB. II. félévi munkatervébe" napirendek szerepelnek. Néhány gondo­latot mondanánk el a munkaterv végrehajtásáról és a következő félév. | . fő céljairól. A négy PB, közül eddig .hárommal, ezeknek a fő gondola-I • .’ .toknak az alapján megbeszéltük munkatérvük keretét nem annyira a konkrét napirendek, hanem a fő elvek alapján. Hozzászólások. Horváth eivtárs: Slég nehéz helyzetben vagyunk a julius IJ.-i TB..anyaggal kapcso­latban. A „gazdasági bizottság is csak kb. egy hónappal ezelőtt fo­gadta el a tanácsok gazdálkodására vonatkozó határozatot. Végre­­• hajtása a megyékre,- illetve városokra vagy kerületekre konkrétan kidolgozva nincs. Van egy határozat, de az .lényégében nincs jóvá­hagyva a felsőbb szervek részéről a mai napig som, és különösen '' l ■ ;| rá; - ■ :© • j I II .

Next

/
Thumbnails
Contents