Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1966-08-25

M- 21 -így.tehát tagságunk aktivitása ugyan más módszerekkel és mérték­kel, mint mindjük az ellenforradalommal vivott közvetlen harc ide­jén, de - lemérhető és az eredmény miatt nem kell szégyenkeznünk, sőt büszkék lehetünk rá. Hogy mégis említünk © téren hiányosságot ez nem azért van, mert ez lenne a jellemző, hanem, azért mert az is kijavítható, sőt feltétlen kijavítandó. A passzív párttag rósz­­szabb, mintha nem is lenne a párt tagja, visszahúzó erő, megbékél­ni a helyzettel soha sem szabad. E kérdéssel kapcsolatban a párt­­> tagságnak most egy olyan rétegéről szeretnénk szólni, amelyik fel­készültségénél fogva többet adhatna, mint amennyit egyes kópvise­­te lői adnak környezetük politikai arculatának alakításához és ez a gazdasági funkciókban dolgozó párttagjaink. Ha megítélni kívánjuk a gazdasági vezetőinket azt mondhatjuk hogy sokat fejlődtek az el­múlt négy óv során. Különösen szakmailag. Ma már a legtöbbnél min­den feltétele meg van ehhez, hogy az uj gazdasági mechanizmus adta megnövekodett követelményeknek is megfeleljenek. Ez elismerésre méltó eredmény, Án ugyanezt a szép fejlődést nem mondhatjuk el mindegyikről a politikai jártasságot, még inkább a politikai mun­kában való részvételüket illetően. Mintha igen sokan negfejejt­­keztek volna arról, hogy minden gazdasági funkció a proletárdik­tatúrának, a népihatalomnak egyeegy erődje, hogy munkájuk egyben t , politikai jelentőségű is és, hogy a gazdasági vezető - politikai funkcionárius. Megrekednek korábbi elméleti szintjükön, megelég- . szenek azokkal a politikai ismeretekkel, amelyeket az egyetemeken, főiskolákon szereztek. A politikai oktatási formákban vannak, akik nen vesznek részt, mert alacsonynak torták a marxizmus-leninizmus i esti egyetemére pedig azért nen jelentkeznek, mert túlzottan kö­töttnek tartják ottani kereteket. Taggyűlésekre általában ugyanezek a személyek ritkán mennek el, mert nagy az elfoglaltsá­guk, egyszóval nem az következik be, ami joggal elvárható lenne, nevezetesen az, hogy a fejlettebb elvtársak nagyobb részt vállal­nak a politikai munkából, hanem egyik-másik esetben talán az el­lenkezője is. Ez a jelenség annál is inkább veszélyes, mert ter­jed, mert.ilyen párttag gazdasági vezető példáját követik a pártén- i kívüliek.- / --1 ! ' I • V* ti' \JM ~ I i tó. ...._______________________________________________ _ tó . MMiwnoe nasm/mn•

Next

/
Thumbnails
Contents