Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1966-08-25

.-..‘ ■................. -OT, I V WWW.; * ' \- 12 ~ tényekkel helyezkednek szembe. Saját tapasztalataik is az ellen­kezőjét bizonyíthatják mármint azt, hogy a bérből élők életszín­vonala magasabb mint a parasztságéo sőt ez a különbség már fe­szültséget is teremtett, mégis újból visszatérő jelenség. E problémát most nem elsősorban azért említjük, hogy fogjunk hozzá a tényanyagok összegyűjtéséhez és ismertessük a fent említett személyekkel, hanem azért, mert e példa is bizonyltja, hogy nincs minden rendben egyesek fejében a.társadalmi osztályok és rétegek szocialista viszonyát illetően. Vannak kerületünkben jelen­ségek arról is» hogy nemcsak paraszt, de értelmiségellenes hangú- ^ lat is van. Úgy véljük szükségtelen lenne annek veszélyéről éppen a mi kerületünkben külön szülni. Az ismertetett példa arra is int bennünket, hogy a párt politikájának fontos kérdései között akad, amelyben nem tudtuk még megteremteni a szükséges egyetértést, az erkölcsi-politikai egységet, Pártszervezeteinknek, kommunistáink­nak nem szabad szó nélkül. elmenni az ilyen jelenségek mellett, még inkább nen belenyugodni a helyzetbe, gondolva, hogy ez csak 1 . egy ideológiai probléma. Aki nem érti meg, hogy a helyes politi­kai gyakorlatot csak tiszta elméleti-ideológiai alapon lehet foly­tatni az az elmélet és a ‘gyakorlat viszonyának legfontosabb kér­dését nem érti. Beszéljünk befejezésül a nemzetközi helyzettel összefüggő ^ téves nézetekről. Azt is mondhatnánk, hogy ez a békés egymás mel­let élés politikáját érintő kérdés, ám ennél többről van szó, ► nevezetesen a Nyugathoz való viszonyukról, illetve a szocialista országokhoz, a felszabadító mozgalomhoz való viszonyunkról. Vegyük sorra őket. A nemzetközi kommunista mozgalomnak érdeme, hogy az elmúlt évtizedben megtisztította a rárakodott portól a békés egymás mellett élés lenini koncepcióját. Nemzetközi sike­reinkhez ez a tény nagyban hozzájárult. Ennek.segítségével foly­tatjuk a tőkés világgal mi is külpolitikánkat. Nálunk egyesek és nem is kevesen, azonban hamis következtetésekre., jutottak a békés egymás mellett ólés politikájának gyakorlatából. Az egyenjogúság H elve szerinti együttműködésre yalÜ törekvésünket, úgy értelmezték, . • te hogy most már megváltoztattuk a tőkés világról alkotott eddigi. • /« « s ' U bt ' ~z j' ni— in m

Next

/
Thumbnails
Contents