Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1964-03-05

r ' ■ „ / t'i MMMHHj '-•4— ' /fi r Megértett ók a pántüzorvoZeJokben, hogy a fejlődés jelenlegi szakr.szábm a pártnak magával koll ragadnia a dolgozók agéáz tömegét. Megértették ós munkájukat jellemzi az a tény, hogy az osztályh .re r.az.dasáöi~e’s IdYolóriai tferületro terelődött fit• önjnoríifiar'cüzefvezelekben folyó ideológiai munka szín­vonala alacsony amely jórészt a párttagság non kielégítő ősz­­szetételéből,. vagy azok politikai felkészültségük hiányos sár­gáiból adódik. Ennek következtében a szövetkezeti dolgozók f között túlnyomórészt érvényesülő kispolgári nézetek ellen sok esetben egyáltalán non vagy csalc kevés eredménnyel Veszik fel a-haroot a. párttagok. Ideológiai tóon sok esetben eltűrnek lazaságokat nég párttagok részéről is / pl.vallási téren. /» túlzott anyagiasság, a régi "naszok" világ visszasirása el­len som sokat tudnál: csinálni, ügy néz ki,hogy e téren a párt- ^ szervezőtek munkájában néni javukás ellenére sem lehet forra­­! dalmi változást-elérni. III o \A pártszervezőtek fő feladatuknak tekintik a termelés p\rtcl- i lonőrzósót.Ma máj? tájékozottal: a szövetkezetek termelési, mű­szaki fejlesztési, értékesítési feladatairól, azt toijuS ke­resztmetszetükben ismerik és hatékony segítséget nyújtanak a gazdasági feladatok megoldásához- Olyan esetbon yiut tkozik ; .. I • különösen a pártszervezetéi: segítése, ha termeié .AL problómé adódnak#). Pl. 1963.évben a Radolkisz gyártuányösszotétele jc" lentősen megváltozott. A KGM Gépipari határoz .tánal: végrehaj- fi tása során uj, korszerű műszerek gyártását kezdték meg olyan mértékben, hogy az 1963 «as évben túlnyomórészt uj gy árt nany - , ból kellett a megnövelt termelési tervet teljesíteni. ** párt­szervezet Segítése nélkül, a gazdasági vezetéssel való jó együttműködés nélkül nehezen, vagy egyáltalán nem tudtak volna eleget tenni tcrvkötulozottsógülaiok. Igaz a párt szervo zotokuo.: igen sok, szinte mgoldhatatlen feladatban kellett áldozatos riimkdt végezni és arra serkenteni a tervtőljesitó,. , az uj gyártmányok megvalósuláaa érdekében. Az eredmények azt igg.sol-I ták, hogy a pártszervezetekben helyesón értékelik az oszsály­­viszonyolc megváltozását, helyesen látják ennek következtében \ i \ a pártnunka jellegének szükségszerű n... gvált ozását-*, I’ ■ • /' ' i \ \jm ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—_j

Next

/
Thumbnails
Contents