Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1964-03-05
\ í ) ■ w ? -2 -Valóban a legcélszerűbb lenne egyenként a pártszervezeteket elemezni, vannak szélsőségek, pl. a RADELKISz megfelel a követelményeknek a pártszervezet helyesen foglalkozik a megnövekedett feladatokkal. Különösen az összevonások után a többi pártszervezetek is a középszintnek megfelelnek. Azt hiszem néhány vállalattól eltekintve az útkeresés időszakában vannak, ezek a pártszervezetek. Vannak olyan feladatok - KB. határozatának végrehajtása - amely komoly visszhangot váltott ki, alapszervezeteknél igen élénken reagáltak a határozatra, taggyűlésen megtárgyalták ennek a határozatnak a végrehajtását és a gazdasági vezetéssel közreműködve meg tudnak felelni a feladatoknak, ha mi is a kellő segítséget megadjuk részükre. Ideológiai munka terén már nem tudjuk határozottan kijelenti, hogy eredményes a pártszervezetek munkája a még található kispolgári, maszekerkölcs leküzdésében, bí korrupció ellen. A sajátos gazdasági vezetés jórészt gátolja a pártszervezetek munkáját, az elnök más helyzetben van, mint a vállalatok igazgatói. Általában a szövetkezeteknél nem találkoztunk szektás nézetekkel, fi- nincs olyan probléma, mint pl. a Szőcszerelő Vállalatnál. Van egy tfeszély a pártszervezetek munkájában: a liberalizálódás. Ez sajnos jellemző kénytelenek megalkudni a pártszervezetek. Van olyan szellem, hogy létrehoznak egy szövetkezetét, mert valakinek állást kell biztosítani, ezt a látszat bizonyltja. Az anyag összeállítását komoly vizsgálat előzte meg, még múltév augusztusában a GMT bevonásával vizsgáltuk az alápszervezetek munkáját, jelentést kértünk munkájukról, amelyet a helyszínen ellenőriztünk, hogy meg.felelnek-e a követelményeknek, részben pedig az éves tapasztalatainkat próbáltuk összegezni. Apparátusi értekezleten napirendre tűztűk, hogy a RADELKISz pártszervezetet beszámoltatjuk, ez sajnos nem történt meg. Jelenleg élénkéi figyelemmel kisérik, mert tudják, hogy VB elé került az anyag. Molnár elvftáirs: a PB elég alaposan ismeri a szövetkezeti problémákat. Ebből adódóan fel is vetik jó irányban a problémákat. A jelentést jónak tartom. A határozattal kapcsolatban vannak javaslataim. A szövetkezetek helyzetével, vagyonával kapcsolatban szeretnék 1-2 szót szólni. Helyesen állapitja meg a jelentés, hogy nagy fejlődésen fi mentek keresztül, alapvetően megindult a szövetkezetek fejlődése. Azonban „ha vizsgáljuk milyen kategóriákból tevődnek össze az ott dolgozók, látjuk, hogy kisiparosak volt a zöme, az adminisztratív munkaerők elégé egyveleg társaság.„Voltam kint a Budai Villany KTSz.-nél a társadalmi tulajdon helyzetéről tartottam előadást. Ott az adminisztratív dolgozók között találtam háborús bűntett miatt, vagy társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűncselekmény miatt elitélteket, akik a szövetkezetben elégé hangulatkeltő emberek. A gazdasági problémákat ismerem, vadászterületüknek használják a szövetkezeteket. Munkájukat illetően, hogy mennyire kielégítően látják el a lakosság igényeit,„meg„kell mondani, hogy elmaradtak a követelményektől. Még az árpolitikájuk sem helyes. Köztudomású, hogy 5-6 évvel ezelőtt, ha valaki Ízléses cipőt akart csináltatni elment a szövetkezetben, ma már elmaradt a követelményektől. A javítószolgálat jobb, szívesebben veszik igénybe, mert olcsóbb, viszont hosszú határidőre vállalnak munkát. Ezen kell javítani. Ami a mozgalmi életet illeti véleményem, előbbre lehet lépni a pártszervezetek tevékenységében. Valóban fennáll, hogy a volt maszekok, kisiparosok bizonyos magánszektor, szemléletet vittek be, azonban ezeknek a kapcsolatuk a tömegekkel meg volt és van is és ezt javunkra kellene forditani. A határozatokkal kapcsolatban az a véleményem, hogy túl általánosak, azokat konkrétabbá kell tenni, mintahogy a a velük való foglalkozásban is ezt kell ervenyesiteni. f ' /