Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1964-03-19

——— ——TM ► •! & fi- 5 -RRvígl 1 „ t pártértekezlet. Felismertük, hogy a pártbizottság és a partvágrehaj­­tó bizottság munkája túlságosan arra összpontosult, hogy saját maga vizsgáljon hivatali kérdéseket és keveset segítettünk a pártalap­­szervezeteknek, hogy alkalmasakká váljanak a hivatali kérdésekkel való foglalkozásra. A pártértekezlet határozatai alapján változáso­kat vezettünk be irányitó munkánkban. A pártértekezlet óta sikerült előre lépni a pártbizottság aktivitásá­nak növelésében. A pártbizottság rendszeresen megtárgyalja a,fél­éves munkaterveket és a végzett munkáról szólő értékeléseket. Leg­rí többször aktiv, színvonalas vita alakul ki az üléseken. A kibőví­tett pártbizottsági ülések keretében szervezett elméleti viták uj szint és sok pozitívumot hozlak a pártbizottság működésébe. A párt­bizottsági tagok az ülések között is aktívabban dolgoznak, részben esetenként szervezett brigádvizsgálatok során, részben bekapcsolód­nak az alapszervezeti rendezvények ellenőrzésébe, a pártcsoportok . segítésébe. Ezen az utón további javulásra is számítunk. Tovább kell növelnünk a pártbizottság súlyát a minisztériumon belül. A pártvégrehajtó bizottság rendszeresen és hatékonyan működik. A pártvégrehajtó bizottság tagjai reszortjaik mellett felelősek egy­­; egy alapszervezet általános működéséért is. Részt vesznek az alap­szervezetek vezetőségi ülésein, taggyűlésein és az alapszervezeti titkárokkal többé-kevésbé rendszeres napi kapcsolatot tartanak ^ fenn. rív.- Yv', ■ rírí’fi y XA végrehajtó bizottság munkájának komoly fogyatékossága, hogy a re­­szortosok keveset foglalkoznak az alapszervezeti vezetőségekben dol­gozó partnereikkel. Főleg a szervező titkárokkal és az oktatási fe­lelősökkel kellene rendszeresen foglalkozni. Általában kéthetenként tartunk titkári értekezleteket. A titkári értekezleteken tájékoztatót adunk a felsőbb szervek állásfoglalása­iról, a mi VB üléseink határozatairól. A titkárok esetenként beszá­­mólnak a vezetőség munkájáról egy adott időszakban. Az utóbbinak részben ellenőrző, részben tapasztalatcsere jellege van. Az alapszervezeti titkárok egyébként rész tvesznek a pártbizottsági Stsz .: 21459. ^/R I \ ~ m — — r i

Next

/
Thumbnails
Contents