Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1964-03-19

—r— —— I -1-' Roska et: A Külügyminisztérium jelentése sokkal előbb volt VB előtt, tehát az ideológiai problémák is sokkal későbbiek. Azóta a legtöbb probléma az újonnan felszabadult országokkal összefüggésben van. Volt vita az arab szocializmussal kap­csolatban Nyilvánvalóan kiderült, hogy az arab országokkal foglalkozók sok elméleti tételt rosszul alkalmaztak az arab országok megítélésébe!: és kiderült, hogy van bizonyos zava­rosság a téma körül. Rá néhány hónapra a nem kapitalista és demokratikus országok problémája nagyon érdekes és hasznos volt. Ezt követően az érintett osztályok pártxsoport érte­kezleten az egész téma részkérdéseit tovább tárgyalták és hasznosították. Az ilyen elmélet bizonytalankodásának fő oka, hogy ezek a kérdések nincsenek kidolgozva. Sőt ón a szovjet cikkeket ismerem e témával kapcsolatban, ott is látszik, hogy ki igy, ki úgy értékeli ezt a kérdést. Van nálunk probléma a békés egymás mellett élés kérdéseivel kapcsolatban. A legkülönbözőbb felfogás érvényesül az eree detére. Valóban miért is az osztályharc uj és sajátos fór­tól mája a békés egymásnellett élés. Végbe ment-e bizonyos fej­( lődési szakaszon. Hogyan kell ezt alkalmazni a mi kapcsola­tainkban. Ezekről vannak viták, beszélgetések. Április végé­re terveztük a Pártfőiskola segítségével közelebb hozni ezeket a problémákat az apparátushoz. A PB a gyakorlati munkában jelentkező elméleti problémákat a minisztérium ve­zetőivel közösen próbálja megoldani. Összevont elméleti konferenciákat un. speciális oktatás keretén belül az el­hangzott vélemények alapján kívánunk segítséget nyújtani. A pártalapszervezeteknél, pártcsoportoknál hasonló a törek­vés. Kedvező a lehetőség, az átszervezésnél^ kapitalista országok egy miii.helyetteshez, a szocialista országok egy min.helyetteshez^tb. tartoznak. így az adott területen fel­merülő problémát?1 minisztériumi szinten egy kézből kapjuk a segitséget. Belpolitikai témákra is utaltak a kérdések, ezekre törekvés van de még nem elé^ hatásos. Ez nem olyan eleven, mint a y munkával kapcsolódó témák'. A legutóbbi budapesti vizsgálat során felmerült probléma, hogy a Külügyminisztériumban túl rózsás szinben látják belső helyzetünket. Ami a diplomatá­­rí kát illeti, ez tulajdonképpen szakmai betegség. Ez szakmai követelmény is diplomáciai vonalon igyekeznek rózsásan fel­tüntetni helyzetünket, /amellett, hogy a hazai vizsonyokat kellően kell ismerni. , * Régebben minden alapszervezeti titkár rész tvett a VB ülésen. Amikor megszaporodott az alapszervezetek száma, kezdtük be­vezetni a titkári értekezleteket. A VB tagok általában nem azért az alapszervezetért felelősek, ahol vannak, hanem egy másikért. Fő indoka ennek a fluktuációba keresendő. A VB tagok hosszabb időre felelősek ezért a területért, igy az állami vezetőknek kétségtelenül komoly segitséget tud adni. Nincs szó agyon instruálásról, segitósgyujságról és bizo­nyos fokig ellenőrző szerepe van. Delegációk jelentésével kapcsolatban; a pártszervezet csak akkor foglalkozik ezekkel, ha az olyan jellegű, ami minket érint, csak akkor adják meg. A szakértőkkel kapcsolatban; ütközőpontx vagyunk azokkal a szervekkel, akik a szakértőket küldik, mert azt hiszik, ha már külföldön van, azért a Külügymin. a felelős. Nem minden esetben képviselik megfelelően hazai és politikai érdekein­ket, r | \~m —i ■ „ | ---------------------­­■ ■» I I U ■■ 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents