Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1963-08-08

L József Attila olvasónozgalonba tavaly kerületi szinten 2347 ' fiatal jelvetkezett. Ebben az övben.mintegy 18oo-an. Ennek az övnek a to.]qasztal.?.t;d alapján feltétlenül módpeitani kellene az olvasómozgalom követelményeit, és ellenőrizhetőbbé tenni a követelmények toljositését. Az elmúlt évvel szemben, amikor több mint 2oo i.smorotterjoszte előadást tartottak a KISz alapszervezetekben, ebben az idény­bon ozok helyett 6 ifjúsági akadémiát indítottak bo, amelyek som a résztvevők létszáma, som a tematika vonatkozásában nem állottak arányban az előző év ismeretterjesztő munkájának ered­ményeivel. A Hazafias Népfront és az MSzBI kulturális tevékenysége .össze­kapcsolódik a Radnóti Klubbal, amelyet közösen vezetnek. A Klub y\ kulturális tevékenysége a kezdeti nehézségek 'után ugrásszerűen fejlődött. Ma már többszáz tagja van, zömmel olyanok, akikkel eddig nem tudtunk elég szervezett kapcsolatot találni. Különö­sen a KTSz-ek tagjaival, a pedagógusokkal ós több tudományos kutatóintézet tagjaival. A klubban évenként mintegy 80 isme­­felterjesztő előadást, műsoros estet rendeznek, do helyet kap­­nafe itt a társadalmi törnegszervez..tok rendezvényei is. A Klub helyiségének jelenlegi méretei miatt, fejlődésének lehetőségül korlátozódna];. . /» . / A kerületi Nő tanács ós Vöröskureszt *^zorv.vzet résztvesz a Népművelési program nogy .kó siti sóban. Mindkét szerv, pompánk megvalósította, hanem túl is telj.es.itette kulturális nuezatpr­­y\ vét. Színes sokoldalú előadásaikon és egyéb rendezvényeiken ?. z ogész kerületben a legnagyobb látogatottság mutatkozik. Emeli; . munkájuk igen elmélyült, politikailag hasznos kulturális novo­­► lőmunkával párosul. A II .Aor♦faua.es Népművelési Osztálya, szervezi, Segíti os ellen­őrzi az egész kerülőt kulturális életét, kulturmunkájdt. Tevé­kenye egéhez komoly segítséget kap a Népművelési Állandó Bizott­ság es albizottságainál; széleskörű aktiva-hálósatátói9 A Népművelési Osztályhoz tartozik a két tanácsi kultúrotthon, az idén megnyitott Budai Táncklubb, a II «ker.Képzőművésze ti Kö>$. Ezen intézmények az utóbbi eveiben folyamatoson fejlődve egyre inkább betöltik a lakóterület kulturális igényűinek kielé jLtoó­­sévol kapcsolatos feladatokat. !' 32 | ii ' . -lo­­\ i m

Next

/
Thumbnails
Contents