Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1963-04-18

\ — , r —8— < 1961-ben 5 csoportban 86 fő, 1962-ben 6 csoportban 82 fő volt a résztvevők száma. A kulturális követelmény teljesítését mind 1961-ben, mind 1962-ben a jelentkezett fiatalok döntően a színház, mozi és muzeum látogatásával teljesítette. E tényt figyelembevéve különösen fontos felülvizsgálni az 1962-es évben kialakult gyakorlatot, amelynek értelmében háttérbe Szorították, sőt néhány alapszervezetben teljesen mellőzték a kollektiv színház / és~iszi^átőha^Ást^_ Ezt a módszert nem tartjuk helyesnek. Az egyéni színház és mozi látogatással szemben - a kollektiv rendezvények segítik az alapszervezeten, az üzemen belüli jó kollektiv szellem ki­alakulását. Ha elvetjük a kollektiv színház ós mozilatogatás gondolatát, kicsúszik kezünkből a fiatalok céltudatos és irá­­nyitott nevelésének egyik fontos módszere. Kollektiv színházlátogatás szervezésével olyan müveket és da­rabokat nézzünk meg, ami legjobban elősegíti a fiatalok kom­munista nevelését, a kommunista erkölcs kialakítását. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy évente minimum 7-8 közös ( színház és mozilátogatást szervezzenek a Kitíz szervezetekben. «^^^%2fvendetesen emelkedett a szellemi veté'lps.e.dőn résztvevő fia­­talok száma* 1961-ben / nagyobb taglétszám mellett / 491-en vettek részt, 1962-ben az "ISzM" II. évében 79o-en* A széllé­­'■ mi vetélkedőt továbbra is kiemelt ágként kezeljük. x Bár kerületünk a KISz Budapesti Bizottságának értékelése ^ szerint a legjobb kulturális munkát végző kerületek közé tartozik, e területen, továbbfejlődésünket gátolja, sok ter­vezett rendezvény elmaradását okozza a terem-hiány* Ez az egyik fő akadálya a kulturális munkánk továbbfejlődésének* % A sportkövetelmény teljesítésében résztvevők számát figyelem­bevéve az elmúlt évhez viszonyítva növekedés tapasztalható. Bár a sportkövetelmény nem teljesítése miatt még 1962-es év­ben is sok fiatal nem kapta meg az "ISzM" jelvényt* 'ffiYtl '.'-l • 1 . • im —---------—Jj giraaBwraMewr­­“**— ....

Next

/
Thumbnails
Contents