Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1962-02-22

I áfe I ív ) A ' - 4 -3 nyomó része nem munkás. Műszaki és tudományos és egyéb vona­lon nagy szakmai könyvtárral rendelkeznek és több üzemben, hivatalban a pártszervezeteknek külön könyvtáruk van. Ezeket figyelembevéve nem követünk el hibát, ha azt mondjuk, hogy a jelenlegi arány megfelelő, változtatás inkább az ismeretter­jesztő tudományos irodalom felé kell vinni a könyvtár mozgal­mat. Bár a jelentésben röviden ismertették, azonban jelentős mérték­ben foglalkoztak az olvasómozgalom propagálásával, iró-olvasó találkozókat .rendeznek stb. program szerint. Figyelembevéve a kerületi helyzetet és azt, hogy az utóbbi években sem a kerületi PB. sem az alapszervezetek nem fektettek súlyt a könyvtár-mozgalomra, egyenletes, fokozatos fejlődést lehet tapasztalni. Javasolja a jelentés elfogadását azzal, hogy az elhangzottak alapján egy értékelő részt szövegezni. A VB jelentesse .meg a Tájékoztatóban és az ágit.prop.-osokkal ismertessék. A felmerült javaslatok alapján Pest-megyével a kapcsolatot } fel kell venni az uj. könyvtár felállításával kapcsolatban. A lakóházak könyv-kölcsönzési ákfcióját kísérletképpen beve­zetni. A bányászati Kutató Intézet nyilvános-könyvtár létesítését a Tanács Építési Osztályán megnézni, Nem tartja célszerűnek, hogy egy későbbi időpontban komplett jelentésben térjünk vissza az anyag megtárgyalásához. Egy-egy területnek pl. az iskolák, vagy a tudományos intézetek könyv­tár-mozgalmának helyzetének vizsgálatára - a mai VB. ülés tükrében - lesz majd alkalom. 2./ napirend; Pandurovics elvtárs beszámolt a XXII.kongresszus anyagának tanulmányo­zásával kapcsolatos konferenciák, taggyűlések és pártnapok tapasztala­tairól. te Dési elvtárs: A XXII.kongresszus anyagának feldolgozásával kapcsolatban javasolja, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, az anyag terje­delmére tekintettél. Először maga az anyag alapos megismerése és csak ennek a birtokában mélyen elemezve, összefüggéseket keresve, a következ­tetések levonásával tárgyalnák tovább az anyagot. Műnk et: Javasolja, hogy egy néhány kérdésről, mely központi kérdés ti és jobban foglalkoztatja az elvtársakat, politikai akadémia rendszerrel tartanák a PB-on előadást. ^ A PB tagok az alapszervezetekben töltött idejük használjál: fel a konfe­renciákon felvetett vitás kérdések magyarázásával. A felvetett kérdé­sek magyar„vonatkozásait keressük - pl. szövetségi politika, személyi kultusz - és'beszéljünk róla. Annál is inkább, mert a közeljövőben meg­tartott VIII.kongresszus sok elméleti problémának megvitatását teszi szükségessé. Milyen eredménye van annak a korábban már tervezett törekvésnek, hogy az oktatási anyagot összekapcsoljuk a helyi {jellegű kérdésekkel ? Regősné elvtársnő a pártoktatás I.félévi tapasztalataival kapcsolatban az alábbi kiegészítést teszi: A KlSz „ oktatásod- belül javulás mutatkozik a tavalyihoz képest. Az 1199 párttag és pártonkivüli fiatallal szemben az idén 1716 fő vesz részt„v<alamilyen pártoktatási formában. A hallgatók felkészülési és meg­jelenési aránya jó. A tanfolyamok ellenőrzése is megfelelő. Azonban a pártszervezetek nem adnak kellő segitséget az irányításban és az ellen­őrzésben. [kH — ... — | I ——p}” Mii —

Next

/
Thumbnails
Contents