Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1962-04-26
■ ■ •■•■v: • 1 . auBmrajWMapísjsasB*^^ ,r» I - 9 ; tó 5»/ A bűnüldözés hatékonyságát előidéző intézkedésok: a•/ A bűncselekmények megelőzése: Az értékelésből kitűnik, hogy a kapitányság személyi állománya 1961.évben sokoldalú, bűnüldözési föladatok végrehajtása során a.közrend és közbiztonság megszilárdításában sikereket ért el. A mutatószámok bizonyítják, hogy számos területen fejlődés van és a kerület közbiztonsága jónak mondható, heilleszkedik a főváros közbiztonságának rendjébe. 1961.-ben a felsőbb‘szervek által kiadott parancsok, utasítások alapján a kerület sajátosságainak, figyelembevételével sokirányú feladatokat hajtottunk végro, moly a.konkrét mege- F lőző és felderítő bűnüldözési, munkát szolgálta, í Átszervezést hajtottunk végre a bűnügyi alosztályon, jól képzett, szakmailag felkészült elvtársakat irányítottunk az ismeretlen bűncselekményt elkövetők feldoütésére. Egy időben növeltük ez üegyek vizsgálatával foglalkozó személyek számát. A nyilvántartásban lévő szokásos bűnözők létszámát 39 főről, 128 főre növeltük, Ezek a személyek általában visszaesők, kétszer vagy többször voltak büntetve és a nyilvántartásba vétellel rendszeres ellenőrzés alatt állnak, Közülük jelenleg 6o személy van tó börtönben. Az értékelési időszakban rendőri felügyelet alá helyeztünk 28 főt és kitiltottunk a,főváros területéről 5 főt. 3o olyan fiatalkorút tartunk nyilván, akik nehezen nevelhetők és sokoldalúan.igénylik a Tanács, másrészt a rendőrség elle-Y nőrz ő munkáj át, 37 olyan szülővel foglalkozunk rendszeresen,.akiknek erkölcsi magatartása károsan hat gyermekük nevelésére, Rendszeresen értékeljük a kerület közbiztonsági helyzetét, az előforduló bűncselekményeket és a közrendvédelmi állomány a • [ a bűnügyi fortőzöttség figyelembevételével határozza meg azokat az.útvonaladat, területokot, ahová a vezénylések indokoltak, | ► i /!? rj|É*---------------------------------------------------------------—--------------------------------------------------------------------------------------a-----------------------------------------------------------*