Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1961-04-13

wmtneaasa 1 körzetben Írásban is kiadták, / II/2, II/8. / Két körzetben azonban - a 11/12 és II/13-as körzetben - még a bizalmiakkal sem beszélték meg a határozatot. A II/12-es körzetben csak a vezetőség néhány tagja, a II/13-ns’ körzetben pedig ugyancsak a vezetőség tagjai ismerik a határozatot, Ók úgy értelmezték, hogy nem szükséges szélesebb körben ismertetni azt. A csoportok tagjaival való ismertetés azonban távolról sem egyön­tetű. Csak néhány körzetben történt meg - itt sem általános - a csoportok összehívása, a határozat megbeszélése./ II és 6-os/ . A területen sok elvtárssal találkoztunk - még összekötőkkel is - akik a határozat tartalmát nem ismerik. Néhány körzetben nap:.renden tartják a határozat végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. Itt a vezetőség az elkövetkező időkben nagyobb gondot kiván forditcani erre a munkára./II/2, 11/3? II/5» II/7> II/8-as körzetek./ A II/5-ös körzet vezetősége is határozatot hozott arra, hogy e munka megjavítása érdekében jól képzett aktívákat von be a munkába. Ugyancsak a II/5-ös krözet vezetősége a lakóbizottségi választások után értékelte a csoportok munkáját® Azóta azonban a bizalmiak részére összejövetelt nem tartottak, ellenben a csoport össze­kötőket gyakrabban összehívják. Több helyen csak az adminisztrációs munkák folynak, Most rendezik , a nyilvántartásokat. Konkrétabb munka II/8-as körzetben folyik jelenleg, ahol egyenként hívják be a csoport összekötőket és számoltatják be a határozat végr „hajtásáról® A vizsgálat megindí­tása után azonban valamennyi körzeti vezetőség napirendre tűzte ée megvizsgálja, min tettek és mit kell tenniők a határozat ered­ményesebb végrehajtásáért. Az üzemi és hivatali pártszervezetek a határozat ismertetésével, valamint a területi munkával igen keveset foglalkoztak. Megálla­pítható, hogy ezzel a munkával az 1958.évi választások előtt ub-------------------------- _j i í rt—* I-2 -

Next

/
Thumbnails
Contents