Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1961-01-05
í — p - 4 - ^* i "V tott javaslatoknak a hibák feltárása miatt a gazdasági vezetők nem igen örülnek. A főmérnöknek és az igazgatónak a vállalat dolgozóival való kapcsolatában is hasonló hiányosságok vannak. fk vállalatnál kialakult egészségtelen káros helyzetet elősegítette I az is, hogy egyesek pl. /Körmendi, Turányi/ visszaélve a bíráló joj gával a vállalat és a népgazdasági érdekeket hangoztatva nyíltan j kiéjelentették, hogy a jelenlegi gazdasági és pártvozutőség alkali^matlan arra, hogy a vállalatot irányítsa* A hibák felszámolásának I egyedüli megoldását az •Igazgató ós a főmérnök azonnali eltávolításában látták. Ezzel igyekeztek lejáratni a párt és gazdasági vezetők tekintélyét. Turányi kijelentette többok között azt is, hogy a vállalatot csak két ember tudja helyrehozni, ezek pedig ők. Mindezekre jó ".felső kapcsolataikra" valö. hivatkozással bátorkodtok. tó »** A vállalatnál kialakult helyzetért felelős a pártszervezet vezetősége is, ezen belül elsősorban az alapszervezot titkára. Jónácsik elvtárs mint,párttitkár ogyszemélyben irányított és tárgyalt a gazdasági vezetőkkel. A pártvezetőségi ülések napirendj&i nem szerepelt vagy csak formális volt a gazdasági vezetők beszámoltatása. Vezetőségi ülésen, taggyűlésen egészen a legutóbbi időkig nem volt olyan napirend, ahol a pártszervezet feladatait szabták volna meg a termelő munka érdekében, A párttitkár maga is elősegítette a birálat 'nélküli szellem kialakítását különösen azóta, amióta a műszaki ál- tó lományba kiemelték. Munkáját azInban akadályozta az is, hogy Turányi elvtárs volt vezetőségi tag személyi ellentétekből kiindulva r erkölcsileg igyekezett lejáratni intrikájával, /Erre vonatkozólag a Végrehajtóbizottság már hozott fegyelmi határozatot is./ Ezek miatt alakulhatott ki a pártvezetőség felé is a bizalmatlanság légköre, nemcsak a párttagok, de több pártonkivüli vezető részéről is. A MEO vezető mérnöke pl. a pártvezetőségi ülés jegyzőkönyvét ol akarta kérni azért, hogy leellenőrizze, hogyan irták le hozzászólását . A fonti okok miatt a gazdasági vezetésben lévő hkáqyosságokat a pártvezotőségnek lehetetlen volt feltárni, kijavítására javaslatot tenni. Az általános zűrzavar már a toirvteljesitésben is kezdett észrevehetővé válni, ezért az október havi tervükkel lo is L fi é j 1 n.i. r- i • ----Lm zj {■"■ 111 1— 1