Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1960-02-04
i -5- fF ’ patronálja. A patronáló szerv, főként gazdasági vonalon igyekezett segitséget nyújtani a tsz-nek. Politikai segitséget nagyon keveset, mondhatni semmit nem nyújtottak részükre. A "Petneházi-rét" tsz-nek nincs patronáló üzeme, mert a tsz.elnöke, Soós et.- azt mondja, hogy ők saját erejükből is megoldják a feladatokat, elvégzik munkájukat. A tszT politikai és gazdasági fejlődése érdekében szükséges a tagság és a vezetőség megfelelő felvilágosítása, hogy ne zárkózzanak el a patronáló, segítő munka elől. A "Népköztársaság" tsz-ben van pártszervezet, amelynek 3 tagja van, de szervezeti életet nem élnek. Legtöbbször a II/12-es körzetben vesznek részt taggyűlésen, rendezvényeken. A pártszervezet és a tsz. vezetősége jó kapcsolatban áll egymással. Rendszeresen megbeszélik a feladatokat, problémákat. Hiba, hogy a pártépités kérdésével nem foglalkoznak megfelelően. A "Petneházi-rét" tsz-ben 2 párttag van, az elnök és a főkönyvelő, akik a körzeti pártszerveré zethez tartoznak. Szükséges mindkét tsz-ében a párttagság számának növelése, a pártszervezet erősítése és uj tagok felvétele. Ebben a munkában az ottani körzeti pártszervezetnek is nagyobb segitséget kell adnia. Javasolja, hogy ötvösné helyett Benkovics legyen az uj elnök. Hozzászólások: Csizmadia et: Javasolja, hogy a kéttsz. erősödjék előbb meg ós azután egyesítsük őket. Bízzuk a tsz-ekre, hogy ők kit választanak meg elnöknek. Györkös et: Vigyáznunk kell arra, hogyha a svábok bejönnek a tsz-be, nehogy nacionalista hangok üssék fel fejüket. Ladányi et: Hibgt volt, hogy a KISZ eddig nem adott megfelelő politikai ré segítséget a tsz-ben dolgozó fiatalok részére. A jövőben ezen igyekszünk változtatni, Kelemen et: A„pártbizottság ne hagyja teljesen a tsz-ekre, hogy kiket választanak be a vezetőségbe, hanem igenis a P.B.-nek kell javaslatot tenni a tagság felé jól dolgozó, képzett és megbízható emberekre. . 7 A káder átcsoportosítást a kerületnek minél hamarabb végre kell hajtani. Borbándi et: Ne hozzunk arra javaslatot, hogy ötvösné, vagy Benkovics legyen a tsz.- elnöke, A tagságra kell bizni, hogy a többség kit akar, de nekünk iránit kell mutatni. Közvélemény kutatást kell végezni, hogy kit látnának szivesen, hogy elnök legyen. Sok minden az egyesites mellett szól, de nem kell még okvetlen ebben az évben megtörténnie az egyesítésnek. Helytelen az, hogy a "Petneházi-rét" tsz-nek nem volt patronálója. Ebben a kerületi P.B. is hibát követett el, mert erre már egyszer határozatot is hoztunk, hogyx a Klement Gottwaldgyár patronálja. A káderátcsoportosítást március 15.-ig befejezzük.. 1 I. F *' I : : SB&uv ■ L : p j L|■ “ i 1