Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1960-03-17
I 3 -■ ti f ' | I}yen körülményei: között még nohczitotto a helyzetet az is, hogy I Halas elvtársnö férje súlyos nogbotogódóso niatt hosszú idő óta non jár le a körzetbe, Valáliic elvtársnő cici a szervező titkári feladatot kellene ho.y ellássa, előbb szabadságra való utazása niatt, najd betegsége niatt non járt lo, de időközben le is mondott, ahhoz hozzájárul még az is, hogy Nagy elvtársnö szintén bejelentette lemondási szándékát, egyrészt betegsége, do főleg személyi okok miatt. Továbbiakban Füredi olvtárs szintén leéri az alapszervezotbon lévő helyzet rendbehozatala után más munkaterületre való helyezését. Mindebből kitühik az, hogy a II/2. pártszervezetnél jelenleg nincs ennek meg a feltételek a partélet irányitásóhoz. A körzet tagsága és aktivistái, valamint pártonkivüli szimpatizánsok elég nagy szánban résztvosznok a pártnapokon és egyéb alkalmi rondesvónyoken, ami i azt bizonyltja, hogy a párt iránti bizalom a területen megvan. Hlányzili azonban az irányítás és a pártvozetőség iránti bizalom. Bur| költ formában tapasztalható gyanakvás, sőt vádaskodás a vezetőség különösen az uj tagjaival szemben. Ezt a kerülethez érkező névtelen | levelek és bejelentések is bizonyítják. Véleményünk szerint a vezetőségi tagoknál? több őszinteséget és bizalmat kell tanusitaniok egymás személye iránt. i A személyi ellentétek, torzsalkodások elvonjál: a figyelmet a párt előtt álló legfontosabb feladatokról. Nem foglalkoznak eleget a körzet aktivistáival, nem látják cl őket megfelelően munkásai. A regisztrált tagokkal szemben is m-gm iIvánul helyenként a bizalmatlanság 7 "idegeneknek tekintik őket." Határézati javaslat 1# Körzeti pártszervezet az eddiginél sokkal jobban támaszkodjon a területi pártcsoport munkájára, rendszeresen bizza mog feladatokkal és számoltassa be. A legaktívabb regisztrált párttagokat I // / * vonják be a vezetőség munkájába. Több olyan jellegű oloadasokat, csoportos beszél otésekot tartsanak, ami a párt tönogbefolyasát e területen is növelni tudja, |' ?r sSp wwa 4 __ ■ % ii- 9 - ' 4 2