Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1960-03-17
Megállapítható, hogy a vezetőségválasztás óta a körzet szervezeti élete fokozatosan javul, a párttagok megismerték a vezetőség tagjait, a kapcsolat sokkal szorosabb.a vezetőség és a bizalmiak, valamint a vezetőség és a tagság között, k A vezetőség támaszkodik a.tagságra és a bizalmi testületre, kéri és figyelembeveszi véleményét. rá körzeti pártvezetőség c VII. kongresszus határozata alapján többször foglalkozott olyan jellegű témákkal, .ami a párt és tömegek közötti jobb kapcsolat megteremtését jelenti. rá csoportértekezletek színvonalának növelése érdekében ez időtől kezdődően a bizolmiértekezletelc napirendjén egy-egy elméleti, politikai kérdés is szerepelt. Pl. januárban a tömegkapcsolatok jelentősége, februárban a pártépités kérdései és márciusban a kommunista magatartás volt napirenden, / ra megkapott anyagot pértcsoportértekezleten is megvitatták. Ezenkívül a pártcsoportok többsége a központ felsőbb utasítás bevárása nélkül öntevékenyen megtárgyalta a mezőgazdaság szocialista átszervezésére vonatkozó határozatot is. Nem minden pártcsoport munkája jó, van színvonal különbség. Ezt helyenként személyi okok idézik elő, mint pl. Gábri és Bangó elvtársnőlc, okik 1956 óta a körzet vezetőségével és a körzet eddig 4 titkárával szemben állandó ellenségeskedéssel viselkednek. Megnyugtató az, hogy a körzet vezetősége oz ilyen és hasonló jellegű szomélyeskedők és intrikusokkol szembem mind határozottabban fellép. 1 kibe az is, hogy a bizalmiak nem számoltatják be rendszeresen a cso' portjukhoz tartozó párttagokat a kiadott föladatokról és a bizalmiak beszámoltatása is csak a bizalmi értekezleteken szerepel, a vezetőségi üléseken nagyon ritkán tárgyalják me g e pártbizottság munkáját. Pártcsoportok tevékenysége legtöbb esetben leszűkül: a párttagsággal való foglalkozásra, nem ismerik eléggé a lakosság véleményét, hangulatét és oz őket foglalkoztató problémákat, rá tagság egy részénél a befeléfordulás, a tömegkapcsolatok, a pártonkivüliek lebecsülése mutatkozik. E nézetek a párt napokon és egyéb rendezvényeken is elhangzanak, ahol pártonkivüliek is vannak, pl. Kertész olvtárs párt-Lm. re I í- 2 -