Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1958-12-11

• MSZBT tervbe vett egy kerületi emlékmű építését a szovjet és magyar hősök emlékére. Mi tárgyaltuk már és a tervezet elkészült. Kb. 120-130 ezer ft. költséggel épülne fel. Úgy gondoltuk, hogy egy részét 45-50%-át társadalmi utón teremtjük meg. Felajánlottak a minisztériumok is igén szép összeget, a többi részét pedig mi akarjuk megteremteni. Az MSZBT a bélyegek árát erre fordítsa és a Szovjet Nagy­köve tts ég tói ígéretet kaptunk, hogy oz emlékműhöz szük­séges márványt megkapjuk, de öze ni: ivül szükségünk volna még 10-12 ezer forintra a pályázat díjazására. Javasolom, hogy ezt az hiányzó összeget a Tanács adja meg. Benne szerepel a tervben a TST munkája. Javasolja, hogy ezt a vonalot jobban kellene ellenőrizni, mert az üzemek­ben sok disznóságot csinálnak q kultúr és sport alappal. A sportiskola kérdése hosszú vajúdó dolog és sajnos nem sikerült mega&ítélni az illetékes szervezet, hogy ennek a sportiskolának ne a minőségi sport legyen a fő célja, ha- • nem az legyen a föladatunk, hogy a kerület ifjúságában levő rejtett tartalékokat feltárjuk és erre hívjuk fel az O illetékesek figyelmét. Azt akarjuk, hogy ez széles ala­pokra kiterjesztett sport mozgalom legyen. A tabáni gyógyszálló csak 5-6 év múlva fog felépülni, elő­ször a pesti szállósort fogják felépíteni és utána jön csak a taháni szálló. Ladányi elvtárs: A sportolók utánpótlásának annak a módjával amit Dóba elvtárs mondott nem ért egyet, mivel az a szel­lem ami a szövetségekben van tarthatatlan. Szeretne még egy pár forintot a sportra kérni, ivei,pana­szolja, hogy nem tudnak versenyeket kiírni, mert az első­ket nem tudják jutalmazni pénz hiányában. Nagyon kevésnek tartja azt az összeget, amit erre írtak ki. Véleménye szerint a posrtpálya létesítésére kiirt összeg is kevés,,ha ennyi marad meg, akkor az ifjúságnak soha nem 1 lesz sportpályája, és ezt a területet is el fogják venni. Y Kérése van G Széher úti szállóval kapcsolatban. A kerületben \. egyetlen egy ifjúsági intézmény sincs, kéri, hogy nézzék neg, hogy nem lehetne-e ezt a házat ifjúsági intézménnyé átalakí­tani. Tapo1csánvi e1vtárs: A 3 minisztérium, a Klement Gottwalddal * kooperálva meglehetne csinálni az ifjúsági intézményt. 42 szoba van, a falak állnak csak a tetőzet hiányzik. Azt is lehetne, hogy a Budapesti KISz-szel megbeszélni, hogy tá­bort csináljanak. Lgdány1 eÍvtárs: Javasolja, hogy az újságra tervezett 19 ezer forintból vegyenek el 2 ezer forintot és ezt adják a sport- , ra díjazás céljából. Kultúrmunkára be van táblázva néhány dolog. Szeretné ha a pesthidagkuti kulturházat rendbehoznák és a ICISz válla 1- [ ja, hogy oda agy kultúrotthon igazgatót szerez, mert ami. ott von az egy "dzsumbuj". Javaslatok: 1/ Elvileg és tanácsülésen a községfejlesztés végrehajtá­sa soréin a „társadalmi erőle mozgatásának lehetőségeit dolgozza ki. Az összegeket változtatás nincs. 2/ az OTP lakásépítésének elburjánzása nem hasznos i i—------------—* ---------------i • ________________________________________________________________- 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents