Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1958-11-13

a pártéi.; tó, Deüt a vállrtórtóál- csak a hontc ró számit al: utó-­­mimkásnalc. azó|fbs.n mosi újra lelet kezdeni : jd ezt a munkát is, Problémát okoz a KÖZÉRT párt szerve v-t óitól c.s M.g a 35 tagból 17-en a közoontbar vannak és olyan a munkakörük, hogy csuk munkaidő után tudnak kijutni üzletekben", akkor viszont már sok 1’el yen. nincs is nyitví -az üzlet, ahol pedig nyitva v-,a olyan nagy a forg lom, hogy nem lehet nevelő munkát végezni, Ezéri is swiiksóg volna több olyan párttagra, akik kint dolgoznak ..a ' álon ibun. Vadás elvtárs: nagyon örül, hogy a ilyen Tormában foglalkozik a _ “Tcereskedélmi váll'ura tok munkájával, A kereskedelemben most megvál­tozott helyzet van, jóformán teljesen megszűritek a hiánycikkek, ós a kivetkező feladata a kereskedelmet megfelelő kulturálttá tenni. Figyelembe’kell venni a különböző területek különböző igényeit és az üzleteket úgy kell ellátni áruval. Gondot kell fordítani a keres­kedelem területén a káder kérdésekre is, aminek állása még mindig nem,kiélégitő. Valóban nem kedvezően befolyásolja a kereskedelem nívóját, hogy eddig kizárólag a rossz tanulók kerülnek ■ oda. A keres­kedelmi dolgozék helyes racgválogatása azért.is rendkivül fontos, mert igen nagy agitációs feladat hárul rájuk, miután naponta tőből ezer emberrel érintkeznek. Reméli, hogy a Eö1dség-Gyümöles keresk. vállalat munkája is a V.B. • elé kerül, mert természetesen ott is sok probléma van, és kellene segítség. Itt is sok. problémát okoz a raktár helyiség hiánya, ami­nek következtében nem lehet megfélelő tisztán tartani az üzleteket és sok áru tönkre is megy emiatt. Sok nehézséget okóz az is, hogy min den ' évben át szervez ik a vá. 1 la 1 at o t. ~ La dá ny i e 1 v t á r s; Öle is tapasztalják, hogy „a ká dérhelyzet igen rosas a 1 *' kér skedeimí vállalatoknál, pld a KÖZÉRT-nél sem sikerült megfelelő KISZ titkárt találni, pedig egy jól dolgozó KISZ szervezet komoly segítséget tudna nyújtani a gazdasági vezetésnek is nem beszélve a pártszervezétről,Nem lehet egyszerűen belenyugodni Kenderesy el v­­táús felvetésével, amely serint a rózsadombi üzlet problémát az 5 éves terv keretében góndolja megoldani, ha nem is áll módunkban j - újat építeni, valahogy meg ke31 oldani ezt.-a problémát a meglévő^ üzletek .kibővítésével, tó /"V Szedunka elvtárs;- A KÖZÉRT munkájában állandó fejlődés mutatkozik úgy á" part munkában, .mint a gazdasági -munkában. A dolgozókkal való .kapcsolatuk jő. A vezetők foglalkoznak a váll. dolgozóival és tekintélyük is van előttük. A pártvezetés és gazdasági vezetés közötti kapcsolatot helyesebb volna szorosabbra fűzni,Helyes lett volna pld, e jelentés elkészi- 7 tésébe is bevonni a pártszervezetet. Még nincs eléggé kialkulva a. termelés pártellenőrzése, Varga elvtársnőék nem szokták beszá­moltatni a gazdasági vezetőket munkájukról* pedig ha ez meg volna a pártszervezet többet tudna segíteni a gazdasági vezetésnek. Orosz elvtárs: A kereskedelem megjavítása aktéi függ, hogy hogyan lehet megfelelő embereket- oda vinni. Az udvariasságnál" nem az a döntő, hogyan köszönnek, hanem, hogy hogyan szolgálják ki/ a vevőt. Beszélni kell arról is, hogy különösen a zöldség gyümölcs terüle­tén a"maszeknál" frisebb és jobb áru van, mint a Zöldség gyüm- váll üzleteiben. Meg kell szüntetni azt, hogy a kirakatban szép áru van kitéve, de a zacskóba egy csomó izemet,et kap a vásárló. « Meg kell szűnnie végre a sulyosonkitásoknak is, mindig kevesebb a vásárolt áru, mint amennyit kifizetnek, LÉB J • Kmtaaaamfíwt! , | -1 -

Next

/
Thumbnails
Contents