Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1958-11-13
Fj I foglalkoznak, hanem bes erzési és árusítási problémákkal is és nagy részt Íróasztal mellett dolgoznak, nem jutnak ki a bolthálózatba . 'Az ő javaslatuk az volt, hogy az igazgató mellett kell létrehozni egy ellenőrzési csoportot, akik csak az ellenőri munkával foglalkoznak. Ez a javaslat most van elbírálás alatt. A káló rendelet nem jó és erre már több Ízben felhívták felsőbb szervek figyelmét. A leltári többlet is sok esetben a kálóból ered. A panaszkönyvben legtöbbször sulycsonkitási pari szók vannak. 3/4 év alatt 194 fegyelmi eljárás folyt a vállalatnál, különösen azok felé, akik nőtoriusan követik „el a hibákat. Jelenleg az árubőség igen na y, hiánycikk legfeljebb a toj Ás, és a lógyulai és téli szál mi. A többletet minden esetben kötelesek megvizsgálni, annális inkább, mert az soksz.or nagy hiányt takar. Azonban az a helyzet, hogyha egy üzletben sok áru van és a boltvezető jól. és becsületesen dolgozik, kell is, hogy többlete legyen, y A mérlegek helyzete katasztrofális, rosszak, de az is igaz}. ho0y mindig a vásárlók rov Ására. Ezzel kapcsolatban is több fegyelmi eset tőrténtt A hálózat bővítéséhez a Tanács sok segitséget ad. Üzletet kellene építeni a Pasaréti utón, a Kuruclesen, és a Rózsadombon, de elsősorban a meglévő boltok korszerűsítésével kell javítani az ellátást, A Lövőház.utcában egy tejivót akarnak létesíteni, a Mártírok utján a Csemge bolt udvarán pedig egy raktár helyiséget . ami meg is van, azonban még nem tudták elfoglalni, mert a házfelügyelő e lenszegül még a Tanácsi beavatkozásnak is és az IKV sem tudott érvényt szerezni a határozatnak, Ez annális inkább hiba, mert abban az üz élt ben a tárolás ego Idát lansága miatt 4o.ooo.- frt-os leltárhiány volt. Társadalmi e lenőrzés most is van, csak más jobb formában, mint azelőtt. Pesthidegkut és Rózsadomb téli ellátása nagyon megfontolt tárcY.si tervet igényel, h gy szemelött tartsák azt is, hogy a téli hónapokban a szállítás e elten a területeken sokszor lehetetlen, másrészt, hogy ne lépjek túl a rakt ározási p.lafont ,és ne sértsék meg a forgási rendeleteket, A„szakosítást lépésről, lépsre hajtják végre. Megnehezíti ezt egyrészt a vállalat gazdaságosságának szemelött tartása, másrészt, hogy igen sok esetben maguk a vásárlók követelik, hogy minél több árufajtát áruljanak igy pld. a. Füszerüzletben gyümölcsöt—zol dsógot vagy tejcsa nokban -különösen ott - ahol a közelben nincsen más" bolt - tejcsarnokban fűszerárut stb-t. Az ellenforradalommal kapcsolatosan elb'ocsájto11aknái igyekeznek megakadályozni, hogy vezetői b osztásban helyezkedjenek el, de ez sokszor nagyon nehéz, mert volt már olyan esetük is, hogy az előz.ő igazgató adott rehabilitáló levelet valakinek, vagy fennáll az is, hogy más kerületben mi tán hiány van megfelelő boltvezetőkben .egyes kerületi vállalatok mégis alkalmazzák őket helyettesi vagv hasonló minőségben. < A Dunaparti építkezéshez a II és III. kerület hakárán terveztek be egy boltot, ezt nem tartják indokoltnak. r ——M—1 aWBBM