Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1958-09-12

f Simonyi Ferenc elfogadva Beck András 1 év óta Párizsban van, azelőtt sem csinált sokat, visz­­“ 1 szatérése bizonytalan. Helyette jelölik Mály Józsefet aki eddig Fővárosi Tanácstag volt, Bruck László elköltözött a II/2 körzet területéről. Helyette Nágy Ádámot jelölik. dr. Vásárhelyi Fereno leváltva. Helyette Df. Angyal Lajosné jelölését fogadja el a V.B, Fekete István jelölését elutasítják, Weiner Tibomét helyette jelölik. Komáromi Lajos jelölése elutaistva Mohacsek Lajos helyette elfogadva. É Larasey Józsefné Y 1 évig nem tud semmiféle munkát vállalni, törött lába miatt, A körzet szeretné megtartani, azonban a V.B. úgy határoz, hogy a körzet vezetősége és a tanács keressen helyette egy alkalmas pártonkivüli tanácstagot. Varga Ernőnét felmentik özv. Varga Bélánét jelölik helyette. Török Éva elfogadva Kerekes Andrásné jelölését elfogadják. oA körzet véleménye szerint gyengén képzett, azonban a P.B, bizott­ság véleménye szerint becsületes, rendes asszony, aki alkalmas erre a munkára, V.B. ug^ határoz, hogy i,ovábbl jelöléséhez hozzájárul, a körzetnek segítségére kell lenni ahhoz, hogy munkáját jobban vég« - ze, Bejczy Jánosné jelölése jóváhagyva, a körzet nem javasolta újból való jelölését, mert összeférhetetlen­nek tartotta, mint házfelügyelőt, a V.B. eddigi jó munkája alapján lehet tanácstag. Adamek Mihályné eltö gadva Forgács Lajos elfogadva Fakán Józsefné elfogadva Kertész Dánielné jelölését a V.B. nem hagyja jóvá, mert eddig is teljesen passzi volt Vándor Tibort fogadja el helyébe, Dobrovics Ferenc elfogadva Tóth György elfogadva Kertész József elfogadva Ungár Dezső elfogadva Dr. Boda István Ifcy'áltVai. Azzal a megjegyzéssel, hogy gondoskodni kell arról, hogy a területén ne tudjon hangulatkeltéssel zavart okozni. Gondoskodni kell számára f * |L~ : : 7 . : ■ - ;;í g : ú . . R .. . g ■ ■ • ■ ■ ■ . ■■■ . •

Next

/
Thumbnails
Contents