Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1958-04-17
; - 2 ~ > A 2 frontos harc megértetésénél még nem értünk el megfelelő eredményeket a következő tervidőszaknak központi kérdésévé kell tenni ezt a le 0 37 dö S "ti El kell'érnünk, hogy elméleti kérdéseket vigyünk a kerület egész párttagsága közé. A pártegység megszilárdulásánál jelentős állomások voltak: A K.B, lév le a volt MDP vezetőkkel kapcsolatban. Az állambiztonsági munka kérdésével kapcsolatos határozat végrehajtásakor. Az egységet mutta a V.B-n belül a Módné nov. 7“ivel kapcsolatos vita. Ez avita, ha formai hibákat el is követtünk az^elgkészitésekor, azonban alkalmasv olt arra, hogy a revizionizmus SSxixrörfeSinak megnyilválnulásait leleplezzük. Ezt a kérdést megvitatták az elméleti szakcsoportok is. . Az egységet mutátta a kommunista erkölcsöt megsértő elvtársakkal szemben való fellépés. Eredményt értünk el az egyenlő állapoIgáraági elv megvalósításánál is, ez tűnt ki az üzemi tanácsok választásánál is. De ezen a téren még van, mit tenni, hogy megértessük, hogy fontos munkahelyeken is le^róV nek becsületes pártonkivüliek. A szervezeti erősítés térén le kell vonni a legfontosabb tanulságokat: A P.V.B. helyesen alkalmazta az Orsz. Pártkonferencia határozatának megfelelően hozott intézkedéseket, jel&tősen. növekedett a munkások felvétele* Azonban az egészséges fejlődés mellett is az országos átlag alatt marad’ tünk a munkások számarányát illetőleg. Nem volt elég célzatos a munkánk ezen a téren és ennek eredményeképen a hivatali párttagság nagyobb arányban növekedett, mint a termelő üzemeké. Ezt tekintető n véve a V.B. megnövelte a párttagság elnyerésének feltételeit a nem munkás kategóriáiknál. A következőkben is módszeres pártépitő munkát kell végezni. A tagkönyvcserét megfelelően hajtottuk végre a kerületben. Pozitív oldala volt ennek a munkának, hogy a határozatnak megfelelően hajtottuk végre, nem volt szó ezzel kapcsolatban tagreviziorol. Azonban hiba volt, hogy nem találtuk meg a szervezeti erősítéshez róY utat, ennek a munkának kapcsán a párt kispolgári elemektől való megtisztításához1* Lényegében a decentralizálást befejeztük és stabilizáltuk a pártcsoport eletet. A feladat most: kiépíteni a tervszerű pártéletet. Ami a tagdijafizetést illeti: a tagság 98.2 f-a, általában a progreszsziv szerint fizet tagdijat. A kerület közel 4000 főnyi tagságából összeseh 66 fő nem fizetett. A pártszervezetek döntő többsége készített éves perspektivikus tervet Az üzemek a gazdasági munka segítésére, a hivatali pártszervezetekben az ideológiai, politikai harc területére és általában a pártélet kifejlesztésére vették a főirányt. Jelentős eredményeket értek el máris, különösen a pártcsoportok életének fejlesztése terén. A KÜM munkája a Pol. Biz. határozata szerint folyik, a határozatot taggyűlésen vitatta meg a KÜM párttagsága. A kádermunkában elért eredményeink: Felbontottuk a hatásköri listát, kevés kivétellel megerősítettük a vezető kádereket. Az uj párttitkárok képzésében is értünk el eredményeket. 12 párttit^rt tudtunk pártiskolára küldeni. Hiba azonban ezeraa téren, hogy lemaradás van a káderekkel való munkaköz beni foglalkozásnál, annak ellenére, hogy határozat van a káderek [L :----------—7 . _ tói