Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1958-03-27

jMNMNMMNMMaxtmu&iti 7 ; mégis bejött, annak tekintélyes része semmitmondó volt. Az általános ta­pasztalaton túlmenően azonban különbségek voltak egyes területek között# Igy*pl, a Távközlési Kutató Intézettől semmitmondó néhénysoros véleményt kaptunk, amit kiegészítésre vissza kellett adni. Nehéz volt a véleményék beszerzése a Hermann Ottó úti.Kutató Intézetekben is, ahol az Intézetek különböző minisztériumok alá tartoznak, személyzeti vezető nincsen a helyszínen, párttag. is alíglalig akad. .. A területen a 11/7-es körzet a részükre véleményezésre kiadott tisztek kérdőivét orra való hivatkozással, hogy nem értek rá, üresén adták vlsftfé# 4 ’ ' i A másik segítség-a Kiég. Par-on-létrejött bizottságokba delegált elvtér** sak munkája volt. Ide a kér. VB. eredetileg 6 elvtérsat küldött, akik közül 4 PB. .tag és 2 aktíva,• akik nem I©. tagok voltak. Később más dol­gok miatt /pártiskolára küldés, betegség stb./ cserélni kellett és igy összesen 8 elvtérsat és ezen kivül 1-2 sürgős esetiben még 2 elvtársat vontunk be. • A munka végeztével értékeltük a bizottságok munkáját és a Kiég. Pár, vé* leménye alapján is megállapítottuk, hogy e2 elvtársak pontosan, aktivan ^ és igen elvszerüen végezték el feladatukat* Hozzájárultak ahhóz, hogy körültekintő/megfelelő, de emberi döntésiek jöjjenek létre. Hibákat természetesen igy is követtünk el* Ezek egyrészt abból adodtak# hogy hiányos anyagoknál saját benyomásainkra is kellett támaszkodni, pivel a külső szervek véleménye nem volt mindig kellően alátámasztva stb. Más esetekben fölösleges ideológiai Vitákat folytattunk. Ezen hi­bákat menetközben feltártuk- és javítottunk munkánkon. 4 Egyéb problémák. A felülvizsgálat során elkövetett huányosságok kiinduló alapja véleményünk szerint az, hogy a felülvizsgálatra vonatkozó intézkedés nem úgy rendel­kezett, hogy kiket kell meghagyni tart.tisztnek, hanem csak arra vonatko­zóan intézkedett, hogy kiket kell lefokozni. Csak a későbbiek során a Főv. Kiég, Pság. intézkedésére - jutottunk el odáig, hogy érdemeik alap­ján bíráljuk el, hogy alkalmasak-e arra, hogy tartalékos tisztek marad- i janak. Erre az irányra való átállás még idejében megtörtént. Még ezt Y megelőzőleg zavarta a munkájukat az is. hogy a HM.Szü.Csf,ség részéről Ipnt járt ellenőrző közegek olyan utasítást adtak, hogy csak nagyon ala­pos indokolt lefokozás! javaslatot fogadnak el és pl. kijelentették azt is, hogy az még egymagában, hogy valaki Ludovikás tiszt volt nem indok a lefokozásra. A rendőrséggel is kapcsolatot teremtettek, azonban közölték a Kieg-el hogy ilyen nagy-menny3 ség'ü priuszt saját hatáskörükben nem tudnak besza* rezni és javasolták, hogy. minisztériumi szinten beszéljék meg ezt a kér­dést és a BM. a nyilvántartókba külön brigádot állítson be, amely ezek­nek a priuszoknak a kikeresésével foglalkozik* Ezt a javaslatot továbbí­tották a Főv.Kiegészít Parancsnokság felé, azonban sok huza-voha után sem történt megfelelő intézkedés. Majd később vállalta a kerületi Kapi­tányság a prius-zok beszerzését határidő kötelezettsége nélkül, aminek kb, a felét kapták meg a mai napig. Hiányosságként kell jelenteni azt is, hogy a más kerületek részére áta­dott feljegyzési.lapok egy része nem érkezett vissza, vagy csak késve ér­kezett viss'za, igy különösen a minisztériumoktól. Ezért utólagosan és kü­lön a kiegészítő.parancsnokságnak kb. 2oo más kerületben lévő vállalatánál és üzemnél dolgozó tart.tisztről kellett véleményt beszereznie, I -----------------------------------­­“ ~ "-nm é a f - 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents