Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1957-11-21
' mmmmmmmTmsu wb i • f >~ 5 _ - ,»?&. r meg is meg kell mondani, hogy komoly előrehaladás történt ;t az egészségügy terén. Komoly hibát? követtünk ol oz hor, ’ túsz törvénnyel, ebből kifolyólag orvosok ezreit sértettük meg. Sokat ártott ez a vélemény, amely c Tudományos Akadémiától indult el, hogy a kornmunist khúl nem lehet jó szakember. Nehezen tudtuk felszámolni a- Tudományos Akadémián meglévő számos helytelen nézetet, a másik kérdés a i. lyi pártszervesetek problémája, a h> lyi.póts ervezetek el-vannők szigetelve, nem tud diforenciá!ni oz orvosokkal. Eszel kr pcsolatb, n‘beszélt a Korányi kórházról, x ahol lénye.;,ében rendes, becsületes orvosok vi nnak, de a pártszervezethez nem közelednek eléggé. Befejezésül elmondt , hogy nem ért egyet a jelentés ama részével, hogy eddig nem lepleztük le eléggé Négy Imre szerepét. Kenderesi elvtárs: Fő baj ott van, hogy minden intézmény' Budapesten van, az orvosok 'nem .kunok vidékre menni. Hiba az is, hogy ma még. nagyon az anyagiak irányítják az orvosokat. Nem ártana, ha lenne egy kis tartalék orvos, mert akkor sok fa- S. sisztót is kirúghatnánk, akik most még dolgoznak.a klérus . . kérdését is jobban ,meg kellene vizsgálni. Sztaskó elvtgrs: Annak ellenére, hogy ilyen jelentősek az elmaradások távolról sem az a helyzet, hogy ez itt dolgozó kommunisták munkája elmaradt.’az GRFI-ban ügyesen nyúltak hozzá a,nyugatisadat megszűnt, et és éhe z. az egtoleégügy i i ntézm-A gyek problémái nemcsak kér. probléma, az általánositás káros. Nincs mit szégyenkezni a kommunista orvosoknak' a tekintetben, hogy mit tett az Egészségügyi minisztérium, mert azért a 12 év blatt é.itünk el komoly eredményeket is. A határozati javaslatokat á Itt Iá nos n?: k tartja, amit részben a vita már kiegészített,részben ő is Dt:■ t»sx néhány javas 1 . tPÍ | • tesz. 1./ Megnézni, hogy milyen politikai kérdésekben kell a mi pártszerveinknek fel venni a'harcot, nem szabad megnyugodni, az esetleges bojkottal szárnyén is ki kell állni. 2./ Szovjetunióval szembeni ellent. %ss megnyilvánulás elvi elu| taaitéet kapjon, beszélni a nyugati illúzióról. 3*/ Nagy Imre személyével kapcsolatos illúziók elvi talajon való szétzúzása. 4./ Foglalkozni az orvos etikával, ne csak politikáról beszéljünk. Nagyon fontos a difarenciáltség, tegyünk különbséget a munkájukat becsületesen ellátók között. Kikre támaszkodhatunk ebben a munkában? a volt MDF. tagok| ra, mert mégis a 12 év alatt sok ragadt rájuk. Továbbá a vezetésre, á vezetők felé fokozzuk a politikai követelményeket, támaszkodjunk továbbá sé ösztöndíjasokra, akik alulról jöttek fel. ig. I gü ■ S.zektés pozíciókból harcot folytatni nem lehet. 5./ A szervezési osztály vizsgálja meg az Elme pár.tszervezet m munkáját, 2 hónapon belül intézkedést kell hozni. A minisztérium adjon segítséget. 6./ a minisztérium adjon segítséget, hogy a kommunista orvosok fejlődéséhez hozzátudjunk'járulni, i 7./ a minisztérium sürgősen .adj-on vezetőket az intézményekbe. 8,/ Meg kell vizsgálni az rerv os egészségügy i sz A szervezet mur— kéjét, különösen az Elmében meg kell erősíteni. 9*/ Az egészségügyi jelentést a’P.V.B. értékelésével együtt egészségügyi aktivén ismertetni kell. Ili, napirendi pont. \ Bztaskó elvtárs bejelenti, hogy a rendőrségről ezólő jelen\ tés informatív jellegű, tehát megvitatásra nein kerül sor, \ csak kérdésekét tegyenek fel az< '"’lvtársok, _____--------------------------------------— ■ g v ' 1 í ggSgg falAfa f f y*vA. ijAgff Al