Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1986-06-17
r i >1 S.-Nagy László elvtárs: Ez a kör rendkivül széles és összetett. A sok ágazati tevéékenység mellett annak végzése, irányítása mellett és annak végzése a feladat. A technológiában úgy érzem, hogy bármennyien is vagyunk hatóságok, ha az alkotó gazdákkal együtt tudunk működni. Sem a hatósági, sem a társadalmi szervezetek összehangolt működését nem tudjuk hatékonyabbá tenni. Felmerült a kérdés a hasznosítást illetően. Tervezzük a közhasznú központoknak a létrehozását, vannak nagyon jő kezdeményezések. Rendszeresen mérjük a zajt, ahol már érzékszervileg is zajos, ott műszeres vizsgálatokat végzünk. 11 üzemmel kapcsolatban végeztünk elemzést és tettünk javaslatot birságra. Az utóellenőrzéseknél derült ki, hogy 3 esetben tettek valamit. A Pártbizottság ajánlásait rendkívül jónak tartom. tá^ Kádár István -elvtárs: A tanácsadó testület véleménye politikai oldalról közelitette meg a kérdést, elsősorban a politikai jellegű javaslatokat. A lakosság félti az életkörülményeit, ha az életszínvonalat nem tudjuk szintentartani az életkörülményeken tudunk változtatni. Elsősorban erről az oldalról közelitették meg az elvtársak a témát. A testület tagjainak jó része is a jövőre koncentrál. Ez nem mindig pénz kérdése. Ez érezhető volt a tanácstagi beszámolóknál és a TEHO bevezetésénél is. Konkrét feladattervek kell készíteni, kifelé csak a teendőket kell megfogalmazni. Ha a Tanács létrehoz egy bizottságot, ezt a tájékoztatót még konkrétabbá lehet tenni. A tömegszervezetek ne sokat tárgyaljanak, inkább tegyenek ezért az ügyért. A javaslatokat egyébként jónak tartom. Szalóky Fbeb-rg-elvtárs: Jó, összefoglaló anyag áll rendelkezésünkre. Szeretném megköszönni, hogy felvállalják ennek a témának a megvitatását, tá^ Mindennek van valami környezetvédelmi hatása, ennek az együttesét kellene áttekinteni, ha megnézzük érdekes, hogy milyen hosszú skáláról van szó. A neveléstől a több milliárdos beruházásig végig kell nézni, hogy kinek mi a feladata. Rendkivül érdekes, hogy az egyik anyag azt mondja, hogy Budaf pest ivóvize a legjobb helyen van az európai országok között. Növekszik a talajviz toxikus hatása, ez előbb-utóbb az ivóviz minőségén is meg fog látszani. Nagyon fontos, hogy a környezetvédelemnek és ártalmaknak mindig van egy olyan része ami megállíthatatlan folyamatokat hoz létre. Egy kerületi Pártbizottságnak, tanácsnak nagyon fontos feladata a jelzőrendszer a lakosság felé, és a saját hatáskörben megoldható problémák rendezése, a fakivágástól a parkrendezésig. Ebben jó példával elől kell járni. Amikor a Budapesti Pártbizottság a főváros VII. ötéves tervét elfogadta, a mi kérdésünkre fogadta el ezt a napirendet. i H £ I