Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1986-03-25
:'pR «■ i w A kutatók, a pedagógusok az egészségügyi és a kereskedelmi dolgozók közül nyugdíjasként munkát vállalókat általában korábbi munkakörükben foglalkoztatják. Az alkalmazotti állományból nyugdíjba kerülők részére csak alacsonyabb kvalifikáltságu munkát és azt is igen korlátozott számban tudnak biztosítani. A szokásos évi nyugdijastalálkozókat szinte mindenütt megrendezik. Van, ahol ennek költségeit a szakszervezeti bizottság, van ahol ezt a dolgozók fedezik /pl. pedagógusok/. Az intézmények meghatározó többségénél korlátozott számban rá© lehetőséget biztosítanak munkahelyi étkezésre, üdülésre, kirándulásokra, sokan kapnak közülük segélyt. A rendszeres kapcsolattartás azonban éppen a legrászorultabbak felé hiányzik. : I A kerületi vállalatok, intézmények közül számos ajánlotta fel konkrét segítségét saját dolgozóikon túl a környezetében élő, nehéz helyzetben lévő kerületi lakosok érdekében is. A felajánlások jegyzékét a kerületi tanács részére átadjuk. A körzeti pártszervezetekben dolgozó vezetőségek,pártcsoportbizalmik, de különösen a szociális felelősök áldozatkész muntá© kája eredményeképpen a rászoruló párttagokkal való törődés, a velük való foglalkozás, az utóbbi időben kezd szervezettebbé válni . A pártcsoportonként megbízott szociális felelősök többsége a rászoruló párttagokról naprakész ismeretekkel rendelkezik. A pártcsoportbizalmi havonta legalaább egyszer, a tagdíjfizetéskor tájékozódik valamennyi párttag helyzetéről , igy azokéról is, akik egészségügyi állapotuk, vagy magas koruk miatt nem tudnak résztvenni a pártszervezet életében. A rászoruló párttagok helyzete összességében megegyezik a többi nyugdíjaséval. mm / 7 I t Lmm :—~ i • te® ff ; '