Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1984-11-13
j Észrevételek: Mercs elvtárs: A pártegység a pártszervezetek hadrafoghatóságának egyik legfontosabb területe. A pártegység szerves részét képezi, az onnan való kikerülés, stb. ide sok minden sorolható. Pl. halálozás, kizárás, törlés is. Minden törlést a KEB útmutató szerint fegyelmi lépésként kell kezelni a Fegyelmi Bizottságnak. Felül 'kell vizsgálni és a törléseket ezután lehet az illetékes szervekkel elfogadtatni. A kerületi Pártvégrehajtó Bizottságnak kell megerősíteni. A kilépés nem tartozik a fegyelmi ügyek kategóriájába. A Fegyelmi Bizottság jelentése is jelzi, hogy milyen gazdasági ág, gazdasági körülmények között él, dolgozik a kerületi párttagság. Párttagságunk nagy többségének az értékrendjét ezek bemutatása csak erősiti. Nem csak a jelentés és táblázat alapján eredményes a pártmunka önzetlen társadalmi tevékenység egész sorát lehetne ide venni, melynek alapján a párttagság nagy többsége helytállt, eleget tett kötelezettségének. Pártszervezeteink egyre kritikusabbak önmagukkal szemben. Egyre gyakrabban lépnek fel a hibák ellen. A párttagság fegyelme azonos a párttagság fegyelmi helyzetével. Az utóbbi dőben megfelelő figyelmet kapott a pártmunka formális vonásaiban rejlő gyengeségeink, vagy a taggyűléseken a 70-80 %-os megjelenési arány legtöbbször szó nélkül hagyásaí felszámolása. Megfelelő figyelmet kapott a pártmunka megfelelő irányitása is. Vezetőségeink, a párttagság tájékozottsága sokat javult. A feddhetetlenség kérdésében is sikerült előre jutni. Úgy itélik meg, hogy a közúti baleseteknél nem sértik meg annyira a törvényi:. Az esetek nagy többségében a mentegetőzés a szimpátia, az együttérzés kifejezése a cselekmény általános ügynek való tekintése a jellemző. Ebben nekünk továbbra is fel kell lépnünk, mindent el kell követni, hogy pozitív változások jöjjenek létre. A„kerületi Pártbizottság fegyelmi bizottsága a vizsgálók nagyon jó munkát végeztek. Az üzemi, intézményi pártalapszervezetek fegyelmi munkáját figyelemmel kisérik. Körültekintően végzik a választott testietek elé kerülő előterjesztések körüli munkát, a teljes ember és annak összes jó és negativ tulajdonsága előtérbe kerül. „Megfelelő figyelem jut a pártbüntetések eltörlésének gyakorlatában. Fegyelmi Bizottságunk nagymértékben járult hozzá, hogy a kerületi párttagság fejlődik, hogy ez a pártfegyelem megőrződöttnehéz körülmények között is. Javaslom a pártbizottság mondjon köszönetét azért a munkáért amit a Fegyelmi Bizottság végzett és javaslom a jelentés elfogadását. Tátrai elvtárs: Pártbizottságunk a fegyelmi munka tegasztalatait is most veszi számba az éwégi számvétellel együtt. A jelentés reáli,s megfelelően tükrözi a fegyelmi munka helyzetét világosan tükrözi az anyag a fegyelmi munka összetevőit és alkalmas a következtetések levonására. Megerősítjük a következtetéseket egyrészt amit az üzemi pártszervezetek számárafogalmaz meg. Ebben a munkában„mi is résztvettünk, a mi tapasztalatainkat is tartalmazza. A párttagság döntő többsége ismeri pártunk célkitűzéseit IP i í fo ■ \ I I : I ff