Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1982-10-19

Hornvák László elvtárs: te A párt és KISZ szervezet kapcsolatára szeretnék kitérni. A partneri kapcsolat kérdése erre a kapcsolatra fokozottan érvé­nyes. Az anyagban szerepel egy olyan mgFogalmazás, hogy infor­mális kapcsolatok. Úgy gondolom, ez minden területen érvényes. Két olyan terület van, ahol ki kell ennek domborodni. Az eszmei­politikai nevelés, ebben a KISZ két helyről kap információt, a KISZ KB—tói és a pártszervezetektől. Sokszor előfordul, hogy a kettő nem találkozik. Ezen a ponton a koordinációra jobban oda kell figyelni. A káderutánpótlás szintén a KISZ-re és a szakszervezetre támasz­kodik teljes mértékben. I1 I ta ' Rosta Károly elvtárs: 1975 óta dolgozom a Szakmaközi Bizottságban, nagy tapasztalatom van a pártmunkában. Merem állítani, hogy a legfontosabb párt tevékenység valamely tömegszervezetben kommunistának lenni. Ez egyike a legszebb megbízatásoknak. Erősiteni kell a párt tömegek közti kapcsolatát. Azt hiszem, hogy a párt tömegszervezeteket irányitó szerepe, féhdata jelen­tős mértékben fejlődött és érezhető jelenségek vannak ezen a té­ren, de nem lehetünk még elégedettek. Rendszeresen kell találni módszereket, hogy ezt a továbbiakban erősiteni tudjuk. A kerületi Pártbizottságnak erősiteni kell a tömegszervezetekkel a kapcsolatát. Ez egy nagyon fontos feladat. Itt nemcsak a kér. PB-nek van lehetősége a problémaközlésre, hanem a tömegszerveze­tek is elmondhatják gondjaikat és koordinálási lehetőség van a tömegszervezetek tevékenysége között. A másik, hogy kevés a fiatal párttag aktiva és úgy gondolom, . a kerületi üzemeknek, intézményeknek segiteni kellene, hogy több f fiatal párttag kerüljön a tömegszervezetekbe. Tapasztalatom, hogy sok olyan fiatal káder működik tömegszervezetekben, akik sok egyéb feladattal is birnak. Ezen is változtatni szükséges, mert nyilván­való, hogy akik sok munkát vállalnak túl vannak terhelve. Helyte­len, ha a umk tömegszervezetek vezetői között sok a párttag. Meg­feledkeznek egy alapvető célkitűzésről, arról, hogy érdekeltté kell tenni a pártonkivülieket. ff Körmöczv György elvtárs: A HNF a lakosság körében tevékenykedik. Tömegszervezetek között legszélesebb bázissal a HNF rendelkezik. Mi is úgy látjuk, hogy a koordináció nagyon fontos, de még fontosabb annak rendszeres­sége. Úgy véljük, hogy a PB-től kapott információk nagy segitsé­get jelentenek munkánkban. Mi is adunk információt, főleg város­­politikai téren és a lakóterület legapróbb rezdüléseiről. Elér­tük, hogy a pártkörzetek nagy többsége partnernek tekinti a HNF l bizottságokat. Fontosnak tartjuk, hogy a körzeti pártszervezetek­kel kapcsolatunk jó legyen. Egyetértek azzal, hogy több pártonki­­vülire van szükség. : frá I j; ff I__________________ ft

Next

/
Thumbnails
Contents