Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1982-10-19
Szólni kell arról is, hogy legtöbb helyen érdemi fejlődés „van a fiatalok között végzett politikai nevelő munkában is. Pártszervezeteink jelentős részében a KISZ pártirányitása nemcsak elvi5 politikai szempontból van a helyén, hanem a gyakorlatban is jól érvényesül. De ugyanakkor vannak jelentős intézeteink /VIFI, KBFI, ÉGI, KKKI/ ahol a KISZ munkával nem dicsekedhetünk. Minden bizonnyal itt is meg vannak a szervezeti keretek. Időnként a beszámoltatások során az önkritikák is megfogalmazódnak, csak hogy ezzel nem jutunk előbbre. Nem a fiatalok helyett való munkát hiányoljuk, hanem a helyi pártszervezeteknek azt a felelősségét fogalmazzuk meg, amellyel az ifjúsági munka számára a KISZ szervezetek részére lehetőséget kell hogy teremtsenek. Ez elsősorban a munkahelyi pártszervezetek feladata. A kádermunkában is ténylegesen érvényesülnek a kiválasztás elvipolitikai követelményei. Mégis fontos hangsúlyozni, hogy felelősebb, gondosabb és tudatosabb káder előkészítésre van szükség. Olyan kiválasztásra kell törekedni, és olyan tömegszervezeti munkára alkalmas kádereket kell javasolni ,„ akiknél fontos tényező a párt politikájának elfogadása. Fontos kérdés az utánpótlás nevelése, s a megválasztott tisztségviselők képzése. Ezeket a folyamatokat figyelemmel kell kisérni, segiteni kell. Ami pedig a megválasztottak képzését, politikai, ideológiai nevelését illeti, azt a pártnak kell vállalnia. A jelentésben is, de a VB vitájában is megfogalmazódott az eltérő szervezeti felépítésből adódó együttműködési, kapcsolati probléma. Főleg a pártcsoportok és a bizalmiak között. Minden bizonnyal nehezíti az ideális együttműködést a jó partneri kapcsolatok erősítését a a nem azonos felépitettség. Ebben a kérdésben is pártszervezeteinknek kell vállalni a kezdeményezést. Bátorítással, érdemi javaslatokkal minden munkahelyen el lehet érni, hogy saját szervezeti felépítésükben találják meg az együttműködés pontjait, a partneri kapcsolatokat. Végül a tennivalókhoz néhány megjegyzés: Soha nem jelenthetett a párt szamára másodlagos kérdés a tömegszervezetekben, mozgalmakban dolgozó aktivisták felelős, naprakész információval való ellátásának, a feladatok összehangolásának szerepe. A politikai információ a megfelelő muníció a politikai tömegmunka része. A fő figyelmet a tömegszervezetekben dolgozók, tisztségviselők és aktivisták sokoldalú felkészítésére, tájékoztatásukra, érvanyagokkal való ellátásukra kell helyezni. Ebben a kérdésben a fő feladatot a pártszervezeteknek kell vállalni. Biztosítani kell a tömegszervezeti vezetők rendszeres koordinációját. Az elsőbb szinteken az együttműködés rendszerére és tartalmának gazdagítására kell a hangsúlyt helyezni. A kerületi PB koordinációs tevékenységét szervezetileg a féléves munkaprogramokkal együtt kell megtervezni. Fel kell hivni a pártszervezetek figyelmét a megfelelő személyi feltételek biztosítására, a kádermunka, az utánpótlás nevelésére. ( \J? 1 — -...-....— t > - 3 -