Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1980-01-04

ff 1. I ff i lm . ' s A kerületi IKV megállapította, hogy több mint 1800 hás át­vizsgálása alspjár összesen 170 lakás alakítható ki tetőtér beépítéssel. A vállalatok lakásépitési alapjaikból támogat­­, hatják ezt a megoldást, ős eddig már több vállalat jelen­tette be bérlőkijelölési igényét. E mellett a társasház-ak­­ciőkba belépő fiatalok nagyrásze is jelentős munkahelyi tá­•rá • mogatáet kap. • ,*;• '/.f Xti'Hm j Az utóbbi években néhány fontos népgazdasági ága­zatban központi intézkedés született a bérek emelésére. 1974-75-ben a kutató-intézetekben volt általános, majd részleges béremelés. Ennek végrehajtása során csökkent a nők és a férfiak bére közti indokolatlan különbség, s a t pályakezdők között ma már azonos beosztás esetén ebben a vonatkozásban nincs megkülönböztetés. A kutató-intézeteken kivül kerületünket főleg a pedagógusok, a közművelődési ée az egészségügyi dolgozók központi béremelése érintette. A rendelet a kötelező alapbéremelésen kivül lehetőséget nyúj­­| tott, sőt előírta a jövedelmek differenciálását is. A hozott intézkedések jelentős béremelkedést eredményeztek az érin­tett foglalkozási ágakban. Kerületünk egészségügyi dolgozói, munkakörönként eltérő mértékben, 6 %-től 22 %-ig, pedagógusa­ink mintegy 9 %-től 20 %-ig, közművelődési dolgozóink pedig 6 %-tól 22 %-ig terjedő béremelésben részesültek. Igen kedvezőnek tartották a dolgozók a bérrendezés mellett, a végrehajtás során megvalósult - eddig még nem ta­pasztalt - rendkivül nagy nyilvánosságot, az elosztás demok­ratikus módszereit. 1

Next

/
Thumbnails
Contents