Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1979-07-17
,r A tájékoztatóban elhangzottakkal egyetért, azokat támogatja, és rá minden esetben számíthatnak. A kerületi Pártértekezlet előkészítésével kapcsolatos anyaghoz elmondja; olyan tisztségviselőket kell választani, akik a dolgozókkal képesek emberi kapcsolatok teremtésére. Kérdezi: Van-e már kidolgozott módszer annak ellenőrzésére, hogy jól választottuk az uj testületet. Záhorzik Teréz elvtársnő: A kérdésre elmondja, hogy ideáig mindig sikerült ütőképes, munkaképes testületet választani. Ezek évről-évre szakszerűen tudták ellátni a feladatokat. Meggyőződése, hogy az elkövetkező időre is meg van a reális lehetősége annak, hogy olyan testület alakuljon ki, aki tovább viszi ezt a munkát. Papp György elvtárs: A tájékoztatóval egyetért, az tükrözte a KB. ülését és az ott kialakult hangulatost. Itt nem kell nekünk arról beszélni, hogy a körülmények hogy alakultak, és miért alakult ki ez a helyzet, és miért kellett ezeket az intézkedéseket tenni. Arról kell beszélni, hogy a taggyűléseken és utána, milyen álláspontot képviseljünk. Azt a hangulatot, amit a KB ülés is tükrözött, azt kell tovább adni. Tudatában kell lenni, hogy senki nem fog ezeknek az intézkedéseknek tapsolni és kár is lenne nekünk "rózsaszínre " festeni a dolgokat, és megmagyarázni, hogy ez kinek jó. Azt kell megmagyarázni, hogy ez az intézkedés elejét veheti egy drasztikus intézkedésnek. Felhívja a figyelmet, hogy ne beszéljün arról, hogy a kapitalista ország válsága, mert mi az olajat a Szovjetuniótól vesszük. Olyan érveket mondjunk, hogy a világon kialakult gazdasági helyzet, a cserearány-romlások késztettek minket ilyen intézkedésekre, azért, hogy orientáljunk, azért hogy a népgazdasági egyensúlyt helyreállítsuk. Hangsúlyoznunk kell, hogy a termelői és a fogyasztói árak egymáshoz való közelitáse ennek lesz folytatása és számitani kell arra, hogy jövőre is fokozatosan megylin előre azért, hogy a termelői és a fof gyasztói árak közötti összhangot megteremtsük. Vita lesz a hozzájárulásról, hogy ezek a bérkiegészítések nem kompenzálják az árak hatását. Itt kompenzálásról nincs szó, hanem arról, hogy olyan beavatkozás vált szükségessé, ami a napi háztartási kiadások felboritását akadályozza meg. Hanguslyozni kell, hogy nincs szégyenkezni valónk ezzel az intézkedéssel. Mi ezt nagyon körültekintően, a dolgozók érdekeit szemelőtt tartva tettük meg. Feladatunk: hogy a mi életszínvonalunk ne stagnáljon, és ez egy nagy eredmény a mai gazdasági helyzetben. Es hogy ne romoljon, ezért sokkal jobban és hatékonyabban kell dolgozni. Erre kell nekünk a párttagságot megnyerni. 3 Bakos István elvtárs: § |