Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1978-12-18
Nagyon sok munkájuk van és az apparátus létszáma is csökkent. Munkájukat neheziti az, hogy a Tanács hatáskörébe egyre több ügyintézés tartozik. Most kapja feladatul a Tanács a rágalmazás és a becsületsértési perek vizsgálatát. El kell mondania azt, hogy a kommunikációs eszközök, az újság gyakran nem segi- S ti a Tanácsok munkáját, Erre példát is emlit. lJ79-ben sor kerül tanácstagi választásokra. Ez évben a lakóbizottságokat is újraválasztják. A Tanács dolgozóinak munkaleterhelését bizonyitja 'azzal is, hogy az apparátus naponta 800 főt fogad. Helyiség gondjuk is van, most már igénybe veszik a házasságkötő termet is. 1979-ben már előkészítik az 1980 évi általános tanácstagválasztást. Ezzel kapcsolatban jegyzi meg, hogy sok idős tanácstag van, aki a jövőben már idős kora miatt nem vállalja a tanácstagi munkát. Kevés az a tanácstag, aki rí szivesen vállalja ezt a társadalmi munkát. A Tanácsra tehát a kádermunka lebonyolitása is hárul, ami az előbbi nehézségek miatt nem könnyű. A kerület tisztaságával és rendjével kapcsolatban mondja el, hogy egyre fokozódik ez a gond. Nagyon sok a szándékos rongáló. Több olyan példát emlit, amiből jól érzékelhető volt ez a vélemény. 3•/ Papp György elvtárs A Ganz Villamossági Müvek vezérigazgatója elmondta, hogy ! a gyár felkészült az 1979-es esztendőre, ami valóban nehéz év lesz, komoly gazdasági feladatok előtt állnak. Nehéz a helyzetük azért is, mert a népgazdasági helyzet javitását a nagyüzemektől várják, nagyon sok múlik azon, hogy milyen eredményeket érnek el. A Központi Bizottság december 6-i határozatát aktiva értekezleten is feldolgozzák, ahol igyekeznek felmérni a jelenlegi helyzetet és kialakítani a feladatokat a gazdasági egyensúlyi helyzet javitása érdekében. A gyár termékei, az alállomások, az erőmüvi berendezések jelentős népgazdasági érdekeket képviselnek. Feladatuk a népgazdaság belső igényeinek kielégítése, betartani a szerződéses fegyelmet. Maradékfo talanul eleget tenni a tőkés megrendeléseknek. 1978-ban véleménye szerint betartották a szerződéses fegyelmet, egy olyan eset van amikor ez nem sikerült. A Tiszai Hőerőmű egységeit nem szállították le, mert nem volt rá ott szükség, I helyette tőkés exportra dolgoztak. Ezért a vállalat ködbért fizetett, viszont az ésszerű szerződéses fegyelemre törekednek, és nem arra, hogy a szerződéses fegyelmet mindenáron tartsákbe. Nekik exportra is, mégpedig tőkés exportra is kell számtani. Az export vonatkozásában tudnak még további erőfeszité-I seket tenni,'eddig 10-15 %-kal növelték a tőkés exportot, az elkövetkező időszakban pedig 20-25 %-kal kell még hozzájárulniuk ahhoz, hogy a népgazdasági egyensúly javitását a GVM segitse. Az illetékesek figyelmét fel kellene hivni arra,hogy milyen sok gonddal találkoznak. Felül kellene vizsgálni az ösztönzés rendszerét. Még nagyobb ösztönző kedvet kellene teremteni a vállalatoknak. i £ _J . ff te .- 4 -