Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1973-10-16
k { - 4 -d munkáját és Írásbeli dicsérőlevélben köszönje meg a kerületben eltöltött jó munkáját. IKakukl elvtársnő: Először is köszönetét mond mindazokért a szép szavakért, amik itt elhangzottak. Úgy érzi, hogy az elvtársak talán kiosit eltúlozták az ő 4 éves munkáját, és tuldiosérték, Somogyi elvtárs a Budapesti pártbizottság részéről, Kováos Ottó elvtárs és a többi elvtársak is mind sokra értékelték a tevékenységét, ő igyekezett is jól dolgozni, de sajnos megromlott egészségi állapota miatt kellett a felmentést kérnie. Reméli, hogy még fog találkozni az elvtársakkal a további pártmunka során, mert a Budapesti Pártbizottsági tagságától nem vált meg és a pártmunka egyéb területén még kifejti hasznos tevékenységét. Buosuzóul elmond egy epizódot. Mikor 4 évvel ezelőtt idejött a kerületbe, akkor Simon elvtársat búcsúztatták úgy, mint most őt. Sok dicsérő jelőővel illették pártmunkáját és ő akkor hozzászólt és azt mondta, hogy ha majd ő is elmegy nyugdíjba, szeretné, hogy hasonló módon és elismeréssel búcsúztassák. Ez a kivánsága teljesült és nagyon boldog, hogy az elvtársak ilyen szeretettel és elismeréssel szóltak munkájáról, mindig emlékezni fog az itt töltött évekre és az elvtársakra. Végezetül elmondja, hogy a három Munkabizottságtól is sok segitséget kapott, megköszöni és kéri, hogy a legközelebbi üléseken, a pártonkivüli munkatársak felé tolmácsolják köszönetét. Megköszöni az elvtársak segitségét, amit munkájában kapott és reméli, hogy még a pártmunka során fog találkozni az elvtársakkal. 2. napirendi pont: Jelentés a kerületi párttagság növekedéséről ée szociális Összetételének alakulásáról. 1973.VYTt.30-a közötti időszakban. ......................... Kovács elv társ: Az ülés résztvevői megkapták az Írásos anyagot, melyet az 1973. IX.6.-i kerületi VB. megtárgyalt és az előterjesztés végén határozati javaslatot fogadott el. * Az anyagból kitűnik, hogy 7.149 párttagja van a kerületnek, a budapesti összes taglétszám: 2oo.o33 fő. A kerületi tagfelvételi növekedési ütem 3,5%-os, a budapestié 2,9%-os 1 éves viszonylatban. A munkások felvételi aránya növekedett, de abszolút létszámban csökkent. A kerületi körzetekben a párttagok növekedési üteme 12,6%-os volt, illetve azok felvételének növekedési üteme. 1972.Vll.hótol 1973.VI.3o.-ig a fizikai munkások felvételének növekedési üteme 6,2%-os volt. 1973.1. félév végéig a kerületben az összes felvett párttagoknak 73%-a munkást Budapesti viszonylatban i ez a szám magasabb. ■ 1 j; •• ‘ 7 ' j /RRy'yi'fiRiRcfiy I 1 (> ! j ^ ^ l