Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1971-09-29
ImmI : A fenti határozatoak a kerületben történő megvalósulásáról szóló jelentést a Gazdaságpolitikai Bizottság 12 gazdasági f * szervezetben nyert tapasztalatai alapján készítette el a PB. számára. ' ró ■ Tekintettel arra a körülményre, hogy a vizsgált időszakban ; , : ■■ "tátá .ra/ a IV, ötéves tervek még nem kerültek teljes egészükben jóváhagyottan lezárásra, a vizsgálat nem a számszerű adatok be. gyűjtését, hanem a tervek fő tartalmi megítélését és elemzését tűzte ki céljául. A Bizottság következtetéseit a vállalati, intézeti jellemző tapasztalatok alapján tette meg. ImMBI ÍI. A TERVEZÉS MÓDSZERÉRŐL. A IV, ötéves terv célkitűzéseinek körvonalazását, a tervek készítését a különböző gazdasági egységek nem egyidőben kezdték el. A vállalatok egyrésze saját kezdeményezésre, vagy a z felügyeleti szervek ajánlására már korábban megkezdte saját középtávú terveinek kidolgozását. Ez a tervező munka a IV, Ötéves terv kidolgozásának olyan szakaszában történt, amikor a felsőbb szervek csak előzetes tájékoztatást adhattak a népgazdaság tervezett fejlődéséről és a vállalatok működését be,, folyásoló gazdasági körülményekről és feltételekről. Ezért a vállalati tervezés még viszonylag több bizonytalan feltevést jj vett figyelembe, A Kormány 19?o.október l?,-i rendeletében előírta a vállalatok és szövetkezetek középtávú tervkészítését, s kötelezővé tette a tervek kidolgozását, A IV. ötéves terv kidolgozásának tehát ez a megalapozását előkészítő időszaka viszonylag hosszú időt vett igénybe, A nagyvállalatok, vagy országos fi profilú vállalatok zömükben már 1968, évben - tehát a Kormány idevágó 19?o,X,17.-i rendelete előtt - elkezdték a tervek meg| alapozásához szükséges információk gyűjtését, rendszerezését, | a közgazdasági szabályozók hatásainak vizsgálatát és a szükséges tanulmányok kidolgozását, /T • ‘míí Ezeknél a vállalatoknál a tervkészités ettől az időponttól a 1 központi munkaprogramok között szerepelt és igy a tervkészi♦ « test magas szinvonaluan tudták megszervezni, koordinálni. Ezeknél a vállalatoknál a pártszervezetek folyamatos és aktiv résztvevői voltak a terv kidolgozásának, a terv készítéséről _ és annak problémáiról ál] r,adó tájékozottsággal rendelkeztek. így: ■ A VBKM 1968, decemberében készítette el az első rendszerezett tervszámitását a KGM részére. Az itt szerzett tapasztalatok Oró7 8 ^ ■ ■I 1 ... ■ m*- • • k ^ ^ .. . w- 2 - í /