Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1970-09-02
n 9 I f j • ' - 26 - -fi to ) • \ kérdése szerepel, mint tilalom a munkaidőben, majd a következő mondatban a pártmunkáról van szó. Nem tűnik ki elég világosan a két mondatból , hogy az egyiket elitéljük, e vagy sem# I- A 46. oldalon a párttagok létszám alakulásáról vonatkozóan elmondja, hogy ez igy nem világos, ezt úgy kell venni, hogy a növekedés nem az a 751, mivel, körülbelül azonos a kilépés, vagyis a növekedés tulajdonképpen a ekttő között az a 20 fő#- Az itoláó előtti bekezdésben a - 43-ról 22-re - ez lehet negativ példa is, ebből nem derül ki, hogy elértük végre, hogy ott is felvettek párttagot ahol eddig nem vettek fel, í Bereoz elvtárs:- 46# oldalon a pártszexvek számára vonatkozóan úgy néz ki, hogy egyre több a 3o-mi tagon aluli pártszervezetek száma# Van olyan pártszervezet, ahol 36 párttag van és van 40 párttagos is, de egyformán erős mind a kettő. Ebből pedig arra lehet következtetni /a beszámolóban foglaltakból/ hogy minél nagyobb a, létszám annál erősebb a pártszervezet# | - Kivenné azt részt, hogy terjedelmes felszólalások, ez veszélyt rejt magában#- 53. oldalon a gyakorlati kimunkálása még nincs meg, tehát ott kell olyan elvi feladatot meghatározni a pártszervezetek káder munkájára vonatkozóan#- 52. oldalon az utolsó bekezdésben, ez lényeges, hogy hiba-e ez vagy sem?- 61. oldalon a cim: A pértgazdasági munka# Ez a szó, hogy pártgazdasági már sokféleképpen elhangzott, jó lenne egyértelművé tenni úgy: " Pártgazdasági és ügykezelési [ munka". Ez a pontos meghatározás# i to | v ’ • ? | É I 1 1 —............. —;-----------------------------'——------:___J a