Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1970-09-02
,/ tozás okra volt szükség a vállalatok irányításában.. Ezt a | vállalati vezetés legfelsőbb szintjein lényegé'' ^ikerült is biztosítani, A vállalati legfelsőbb vezetés megismerkedett az gazdasági mechanizmus rendszerével, felépítésévei* az ebből ázániazó feladatokkal. Ennek megfelelően alakították ki a 0 vállalati koncepciókat) elképzeléseket, öves,közép és hosszútávú terveket. Közép ős Iső vezetői szinteken is folyik a bevezetett gazdasdgirányitásl rebdszer további negismeréso és az adott terű- i leten való fokozottabb alkalmazása. A végrehajtásban azonban j itt núr több a probléma* Amig a felsőbb vezetői szinteken arány7 la.g gyorsan megértették a tennivalókat v addig a közép és alsó j szinteken elég sok *■' '’-'útt még ma. sem ritka az értetlenség, m Miben keresendők és találhatók ennek oka.iá A régi mechanizmus keretei között e vezetők nagy része megszokta, hogy egy fő feladat áll előtte; a tervek minden áron való teljesítése. jj Az már kevésbé volt fontos, hogy a mennyi sági £>.:''Jesitós mell legyen gazdaságos c gyártmány®legyen nagyobb a 7;rnelékenysóg, logy.n magasabb a jövedelmezőség, A megszán: ''n.. . . a, régihez való ragaszkodás, az újtól való félelem,, a felelőssógvállalás elégtelensége együttesen befolyásolják a vezetők gondolkodását és tevékenységét. Hosszú, szívós munkára van tehát még szükség, hogy valamennyi vezető gondolkodását és gyakorlatát megfim L.szj cJHisjngXiunkaverspny, ifolaku.lásiu I A szocialista münkaverseny ma. már szerves részővé vált a vállalatok termelési tevékenységének, A nunkaversen y formái, jellege, tartalmi vonatkozásai az óvok során változtak, konkrétabb es komplexebb eredmények elérését tűzték ki célul, A versenyek keretén belül szélesen bontakozott ki a szocialista, bil gé <rffozgalon, mely legfőbb bázisa a munka versenynek, A tniiá-©* ni célkitűzések közé egyre inkább olyan kérdések kerülnek., mint ütemes termelés, termelékenység,jövedelmezőség, növelése stb. Jellemzője a fela járatásoknak,, hogy nagyon is konkrétek és