Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1968-12-18
III7 r i’ ^ ML I A ^ /I I r . 2 -$ '§& * . ( 7 politikai megértetése. Valamint a minden évben rendszeresen jelentkező pártfeladat, a pártoktatási év eredményes előkészítése és megkezdése. Egyes szakmai területeken ebben az időszakban kellett néhány nagy feladatot végi’ehajtani. /Pl. az iskolai pártszervezetek munkájának középpontjában az uj tanév előkészítése és beindítása állott stb./ Az előkészítés időszakában fellendült a párt belső élete. Széleskörben viták zajlottak le. Jelentősen aktivizálódott a párt. tagság. A nehezebben aktivizálható párttagok egy részét is eredményesen sikerült az előkészítő munkába bevonni. Megállapítható, hogy a kerületi PB határozatában megszabott három fő feladatot eredményesen végrehajtották. Ezzel fő vonálaiban megalapozták az.újonnan megválasztott pártvezetősógek munkájának megkezdését - az 1969 évi politikai, szakmai feladatokra való alapos felkészülést. Az összességében pozitív munka ellenére a pártmozgalom néhány kleméit feladatát, igy a Pártunk megalakulásának 50. évfor* dulójára való felkészülést nem sikerült kellő mértékben a vezetőségválasz tások, előkészítő és lebonyolító tevékenység szerves részévé tenni. E feladatot pártszervezeteink többsége különálló feladatként fogta fel. Pártszervezeteink vezetőségválasztásokra való tervszerű felkészülését segített® az e munkafázisra készített külön ütemterv is. Az előkészítő munka julius végén kezdődött alapszervezeteinkben. . « I . . j A szeptember havi taggyűléseken megválasztották a vezetőségválasztó taggyűlések tisztségviselőit. Néhány alapszervezot kivételével a tagság a vezetőség által javasolt személyeket elfogadta. Pozitív, hogy ezeken a taggyűléseken - néhány alapszervezet kivételével - a holyi pártmunkában soronlévő különböző feladatokat is tárgyalták. 1/. ■ fii | I mmm * ——~—— i I