Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1965-03-23

I— — I í I I- 12 -j * Az oktatási reform végrehajtásának tapasztalatairól azonban néhány megjegyzést fontos tenni addig is, amig e végleges anyag ezzel kápcsolatban megjelenik, mivel sok téves vélemény kezd a kérdésben kialakulni. A Központi Bizottság megállapí­totta, hogy az oktatási törvény alapvetően helyes volt, köz­oktatásunk fejlődése jó irányban halad, az uj törvény végre-4 hajtása több eredményt hozott. Éppen ezért a törvény megváltoz­tatására nincs szükség.- Az oktatási törvény egyik igen komoly pozitívuma, hogy mozgás­ba hozta egész társadalmunkat a közvélemény figyelmét e fon­^ tos feladat felé irányította és cselekvő részesévé tette.- Emellett tartalmi vonatkozásában is a törvény végrehajtásának eddigi tapasztalatai azt igazolják, hogy a közoktatás terüle­tén komoly előrelépéseket tettünk az elmúlt években.- Ugyanakkor megállapította a KB, hogy a törvény elkészítésénél mór voltak; egyes túlhajtott célkitűzések, ilyenek az 5+1-es oktatás, ahol a feltételek és az elképzelések nem voltak szinkronba egymással. Másrészt a középiskolai végzettség általánossá tételében is előreszaladás történt az ipari tanulóképzés rovására, amely­­» , . * * ) 1 ff hez a feltételek szintén nem voltak teljes mértpkben bizto­sítva. I • • ' ' - • . '• •- - ' ' [ff i- A közoktatás feladataira vonatkozóan a KB úgy foglalt állást, hogy az oktatásügyünk fejlesztésénél sokkal jobban figyelem­► be kell venni a jövőben a népgazdaság igényeit, számbavéve a lehetőségeket.- Az általános Iskolák nagy vonalakban megfelelnek a követel­ményeknek, e területeken különösebb változtatásokat az ál­talános iskolai oktatás nem igényel. | • i ' , ’ 'ff „ I i . . Y I ‘ , i , 5 _____________________________

Next

/
Thumbnails
Contents