Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1964-03-03

r ' \ I - 6 -1 Papp elvtárs: A vita túlzottan elvivé vált. A terveket jssalizál­ni kell, ki kell mozdulni a holtpontról. Szerinte ezt csak a Marcibányi téren lehet megválósitani, mert ennek van reális alapja, éppen a rendelkezésre álló keret miatt. Ne képzeljünk el olyasmit, amit tudjuk, hogy nem lehet végrehajtnai. Ha a realitás talajáról letérünk, akkor lo év múlva is ugyanitt leszünk. A másik kérdés amiről beszélt, hogy nem ért egyet azzal, hogy egyes keretek nem konzerválhatok, ha nincs építési kapacitás. Ha a tanács szabad kezet kapna, akkor ezen a téren sokkal több eredményt tudnának elérni. Bárdi elvtárs: A kulturház építése körül várható volt a nagy vita. Ezt a problémát úgy kell megoldani, hogy a kulturház és a sportpálya építése is megfelelő körülmények között le­gyen, azaz mindkettő egészséges környezetbe kerüljön. Ezután elmondja, hogy nekik helyiség problémájuk van, ebben i' már megegyezés történt elvileg, azonban a kivitelre,ezifieig nem kerülhetett sor áthidalhatatlan akadályok miatt. Nekik van 3 millió forintjuk beruházási keret, de ez kevés annak megvalósításához. A Bdm téri házat megkapják, ha az ottlakó kb. 2o családot el tudják helyezni. Ha ezt megvaló­sítja a tanács, akkor a 3 miliő forintot átadják. Itt meg kellene nézni a lehetőséget régi lakások megvétele szempontjábólj ha ezt a költöztetési akciót a kerületi ta­nács megoldana. Vagy kezdeményezhető lenne, hogy a Fővárosi Tanács lakásokkal beszállna és a kerület kapná meg az össze­get tőlük. Szőke elvfeárst Az uj sportpálya felépítésénél nagy segítséggel vennének részi a gyerekek, mint ahogy már eddig is kivették részüket. Az uj kulturház kerületi otthont adna, igy amelyik,szervnek [ szüksége lenne rá megkapná az igénynek megfelelően. A másik, hogy öltözőket is épiteíiének, ez a kerületi ifjú­ságot is kielégítené. Nagyon egyetért a központi tanműhely felépítésével is, ez is nagyon égető kérdés.1 Addig mig ez nem valósul meg az iskolák csakübővitett középiskolák maradnak. Azonkívül na­gyon kevés az a hely, ahol a gyerekek játszhatnak. Nincs korszerű tornatermük sem, a kerület szervei hozzájuk fordul- 9 nak tornaterem igényért, igy a minisztériumok is. Ezután beszél arról, hogy sokat fejlődött a kerület áru­ellátás tekintetében is. Javasolja, hogy hanguljuk össze a problémákat, hogy mozgósítani lehessen a megoldásukra Ilyen vonatkozásban a TST is hozzájárulna a sportlétesít­ményhez. Igen örül annak, hogy az iskolájuk is napirendre került0! Felemlíti, hogy az iskola falán még mindig ott van az egy­ház jelképe, jó lenne ha elkerülne onnan, f Hiányosságként veti fel, hogy a szép reprezentatív szálló­val szemben magáriház van, ahol tovább épitjeznek magánerő­ből, ami egyáltalán nincs összhangban az uj szállóval, és rossz benyomást kelt az az összevissza epitkezés. Végül beszél a pasaréti Közértről, amit drága költségen átépítettek és minden maradt a régiben, igy a kiszolgálás ugyanaz, a ládák raktározása továbbra is az utcán maradt. Ilyesminek nem ázabadna előfordulnia. fiZ | | "."• fel

Next

/
Thumbnails
Contents